Megerősítették a Fenyő-gyilkosságban részt vevő sofőr elfogását

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Nyomozó Iroda megerősítette, hogy elfogták a Fenyő-gyilkosság egyik gyanúsítottját. A gyanú szerint a szlovák állampolgárságú férfi vezette azt a kocsit, amelyből kiszállt a Fenyőt lelövő férfi.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csütörtökön megerősítette, hogy Fenyő János médiavállalkozó 14 évvel ezelőtti meggyilkolásával kapcsolatban elfogtak egy újabb gyanúsítottat, aki szintén szlovák állampolgár. Az m1 kedd esti Híradójában számolt be arról, hogy Fenyő János meggyilkolása ügyében - Jozef Rohác után - újabb gyanúsítottat fogtak el a hatóságok. A szlovák férfi a gyanú szerint a gyilkos sofőrje volt - hangzott el a Híradóban.

Az újabb gyanúsítottat - európai elfogatóparancs alapján - 2012. február 10-én Szlovákia területén fogták el, majd 2012. április 3-án adták ki a magyar hatóságoknak, ezt követően április 5-én a Budai Központi Kerületi Bíróság a férfi előzetes letartóztatásba helyezéséről döntött. A nyomozás érdekeire tekintettel az NNI többet nem közölt.

A Margit körúton lőtték fejbe Fenyőt

Fenyő János médiavállalkozót 1998. február 11-én a II. kerületi Margit utcában, a Margit körút sarkán egy piros lámpánál várakozó Mercedesében, az autó ablakán keresztül, kilenc milliméteres sorozatlövő fegyverrel fejbe lőtték. Gépkocsija mellett egy régi típusú Mitsubishi fékezett le, a merénylő ebből kiugorva adta le a sorozatot. A rendőrség még aznap megtalálta a tettes kesztyűjét, sapkáját és dzsekijét, valamint a fegyvert, egy Agram-2000-es típusú, hangtompítós géppisztolyt, amelyeket a tettes menekülés közben eldobott. Az elkövetés módja profi bérgyilkosra utalt.

Tavaly februárban Szlovákiában egy Magyarországon kiadott európai elfogatóparancs alapján őrizetbe vették Jozef Rohácot, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő ölte meg Fenyő Jánost, továbbá a neve korábban felmerült több, az 1990-es években Magyarországon elkövetett robbantásos bűncselekménnyel - így a négy halálos áldozatot követelő budapesti Aranykéz utcai merénylettel - összefüggésben is. Rohácot ebben az ügyben a Fővárosi Bíróság 2010. októberben első fokon felmentette a kitervelt emberölés kísérletének vádja alól, viszont két év börtönbüntetésre ítélte robbanóanyaggal való visszaélés miatt. A bíróság a tárgyalás végén szabadlábra helyezte, mivel a férfi már két évet töltött előzetes letartóztatásban.

Április 20-ig van előzetesben Rohác

Rohác ügyvédje idén januárban az MTI-nek azt mondta: a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében gyanúsított szlovák állampolgár tavaly április 18. óta Magyarországon van, vizsgálat folyik ellene. A Fővárosi Törvényszék legutóbb január 18-i végzésében április 20-ig hosszabbította meg Jozef Rohác előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt.