Vágólapra másolva!
Hasi sérvműtéten esett át Evan Lysacek, a 2010-es vancouveri olimpia férfi műkorcsolyázó bajnoka, és előreláthatólag másfél hónapot kell kihagynia.

A 27 éves, 2009-ben világbajnok amerikai versenyző bízik abban, hogy az országos bajnokság január 25-i rajtjára már jó formában lesz.

Lysacek nyár óta bajlódott sérvvel, és remélte, hogy pihentetéssel rendbe jön. Ám ki kellett hagynia a múlt hónapban rendezett Skate Americát, majd az operáció mellett döntött.

Az amerikai ob után február 6-án kezdődik, a vb-t pedig március 10. és 17. között rendezik a kanadai (Ontario) Londonban.