Vágólapra másolva!
A spanyolt műszaki problémák hátráltatták, ezért a két verseny egyikén sem szerzett pontot.

A Ferrari tehetségkutató programjának tagja, a Force India fennmaradó versenyzőülésére legesélyesebbnek tartott Jules Bianchi nyerte a Felipe Massa által Brazíliában évente megrendezett nagyszabású jótékonysági gokartgála, a Desafio das Estrelas 2013-as kiadását.

Bianchi a szombati versenyen győzni tudott, a vasárnapin pedig - amelyen a fordított rajtrács rendszere miatt a 8. helyről kellett startolnia - 4. lett, így összesen 40 pontot könyvelhetett el, ami elég is volt számára az elsőséghez. Mögötte a második futamon diadalmaskodó Felipe Nasr, a brit F3 2011-es bajnoka végzett, míg a dobogó legalsó fokára a Forma-1-ben a Virginnel egy szezont lehúzó Lucas di Grassi, a Renault és a Honda korábbi tesztpilótája állhatott fel.

"Már tavaly is nyertem, akkor azonban becsúszott egy kis hiba a gokart súlyával, most viszont minden rendben ment" - idézi Bianchit a Ferrari honlapja. "Nagyon jó érzés volt a népes és lelkes közönség előtt olyanok ellen versenyezni, akik közül sokan a világ legjobbjai közé tartoznak."

A mezőnyben a házigazda, Massa mellett több aktív F1-es pilóta is volt, köztük Fernando Alonso, Bruno Senna, Kamui Kobajasi, de indult a versenyen Tonio Liuzzi, Sébastien Buemi, Jamie Alguersuari, Antonio Pizzonia és ifjabb Nelson Piquet is. Míg Alonso a gázpedállal bajlódva csak egy 21. és egy 18. helyet csípett meg, így pontot sem szerzett, Massa szombaton motorhibával küszködött, ezért az összesítésben be kellett érnie a 8. hellyel.

Forrás: Ferrari

"Alighanem ez volt eddig a legnehezebb Desafio számomra" - mondta vasárnap. "Amikor valami nem stimmel, egyetlen tizedmásodperc is rengeteget számít. A motorom tegnap nem működött tökéletesen, és ennek ma is megfizettem az árát."

Alonso kijelentette, hogy a gondok ellenére élvezte a versenyzést, és ha Massa meghívja, jövőre is örömmel részt vesz a gálán. Amelyen egyébként Piquet a 4., Liuzzi az 5., Buemi a 7., Pizzonia pedig a 10. helyet szerezte meg.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=HOxplL4oBXfhY1DW