Vágólapra másolva!
A brazil szerint nincs olyan nagy különbség a Ferrari két versenyzője között, mint sokan gondolják. Csak akkor lesz teljesen elégedett, ha idén Alonsót is sikerül legyőznie.

Fernando Alonso és Felipe Massa eddig három közös idényen van túl a Ferrarinál, és a spanyol minden évben lényegesen jobb teljesítményt nyújtott csapattársánál. Massa a 2012-es szezon első felében maradt el leginkább csapattársától: míg Alonso rendre a dobogón végzett, neki a pontszerzés is nehézségeket okozott. Bár az idény végéhez közeledve összeszedte magát, Alonso így is több mint kétszer annyi pontot szerzett nála.

Bár sokak szerint Massa meg sem érdemelné ferraris szerződését, a brazilnak meggyőződése, hogy az Alonso és közte lévő különbség kisebb a látszatnál. Úgy véli, az is ront a megítélésén, hogy teljesítményét a világ egyik legjobb versenyzőjéhez mérik. "Sokan úgy gondolják, rossz munkát végzek, ha két tizeddel lemaradok a csapattársam mögött. Néha azonban elfelejtik, hogy a legmagasabb szinten, a legjobb pilóták ellen versenyzünk" - nyilatkozta a Ferrari pilótája egy rajongókkal folytatott csevegés során.

Forrás: Ferrari

Az elmúlt három év eredményei ellenére Massa továbbra is hisz benne, hogy képes legyőzni Alonsót. "Ha valaki hátul van, azért kell dolgoznia, hogy előre kerülhessen, így én is ezt teszem. Mindent megteszek, hogy megelőzzem a csapattársamat, és az összes többi ellenfelemet"- jelentette ki, majd hozzátette, csak akkor lehet teljes mértékben elégedett a teljesítményével, ha mindenkit sikerül maga mögé utasítania.

"Amíg nem győzzük le a csapattársunkat, és bárkit, aki ellen versenyzünk, nem lehetünk 100%-osan boldogak. Ez csak akkor lehetséges, ha az élmezőnyben versenyzünk, futamokat és bajnokságokat nyerünk. A világ legboldogabb embere lesz, akinek sikerül az élen végeznie."

Massa 2006 óta a Ferrari versenyzője, így szinte egész pályafutása során nagynevű csapattársakkal kellett megküzdenie. Ezt azonban nem bánja, szerinte sokat fejlődött a kemény ellenfelek által. "Úgy vélem, egy erős csapattárs erősebbé teszi az embert. Így sokkal többet tanulhattam, és egy élcsapatnál egyébként is garantált a nagyszerű csapattárs, különösen a Ferrarinál. Ez az istállónál töltött éveim alatt végig így volt, hiszen Michael Schumacherrel, Kimi Räikkönennel és Fernando Alonsóval kellett megküzdenem."