Vágólapra másolva!
2013-ban Vettel, Alonso, Button, Hamilton erősorrendre tippel. Szerinte a McLaren jobb lesz Hamilton nélkül.

Bár még a tesztelés sem kezdődött el a 2013-as szezon előtt, Bernie Ecclestone máris felvázolta, hogy idén milyen erőviszonyokra számít. "Én ezt a sorrendet látom: Vettel, Alonso, Button és Hamilton" - mondta az olasz Gazzetta dello Sportnak. "Nincs kétségem afelől, hogy a Ferrari erős lesz, de jól is kell kezdeniük az évet. Nem tehetik meg, hogy csak öt-hat verseny után térnek magukhoz."

Ecclestone hozzátette, hogy szerinte a McLarennek Lewis Hamilton távozása után több esélye lesz a világbajnoki győzelemre. "Valószínűleg sokan nem fogják osztani a véleményemet, de azt gondolom, hogy a McLaren most kiegyensúlyozottabb, mint volt, és Button még tovább fejlődhet" - mondta.

A Mercedesről, Hamilton új alakulatáról Ecclestone külön nem emlékezett meg, de az Independentnek célzott rá, hogy nem lepődne meg, ha a csapatfőnök Ross Brawnt tényleg leváltanák. "Már ott van nekik Toto (Wolff) és Niki (Lauda). Ez valószínűleg elég lesz" - vélte.

Bár a HRT csődje miatt idén eggyel kevesebb csapat lesz, mint tavaly, Ecclestone nem bánkódik emiatt. "A Forma-1-ben csak a legjobbaknak van helye, akik nehézségekkel küszködnek, azoknak nincs" - jelentette ki. "Szerintem legfeljebb tíz csapatnak kellene lennie. Ez az optimális szám ahhoz, hogy a bajnokságot jól lehessen menedzselni."