Az új pápa lesz az utolsó egy jóslat szerint

XVI. Benedek pápa bejelenti lemondását a Vatikánban
Vágólapra másolva!
Egy 12. századi, feltehetően hamis pápalista tartja izgalomban XVI. Benedek lemondása után a világvége hívőket. A Malakiás-lista szerinti 112. pápa után ugyanis eljön a végítélet, márpedig XVI. Benedek a 111. egyházfő volt a sorban.
Vágólapra másolva!

A vilávége jóslatok hívői körében igen népszerűvé vált az elmúlt napokban egy 12. századi prófécia, amely Szent Malakiás nevéhez fűződik. Az ír érsek - akit 1190-ben kanonizáltak - különös jóslatot vetett papírra 1139-ben. A Pápák próféciája című írásában Malakiás arról szól, hogy az utolsó ítéletig 112 pápa lesz. Márpedig a most lemondott XVI. Benedek a 111. pápa volt a sorban 1139 óta - írja a Discovery.com.

Malakiás II. Ince pápának küldte a pápák listájáról szóló, állítólag egy római látogatása idején történt látomásán alapuló írását. A dokumentumot 440 évvel Malakiás 1148-as halála után, Arnold de Wyon bencés közzé is tette 1590-ben. A pápalista minden egyházfőről rövid, rejtélyes mondatokat közöl, és a lista a száztizenkettedikkel végződik, akit "Petrus Romanus"-nak nevez, vagyis "Péter, a római", aki után Róma városát lerombolják, és a rettenetes bíró ítélkezni fog az emberek fölött.

Malakiás néhány jóslata bevált: így például a listáján szerelő első pápa (II. Celesztint 1143-ban választották meg) tényleg a Tevere folyó partján született. A 45. pápa pedig Pregnani poklából jön majd, írta Malakiás. VI. Orbán pápa (1378-1389) tényleg Domenico Prignanóként született, és egy Nápoly melletti faluból, Infernóból (ami poklot jelent) származott.

A legtöbb tudós szerint a dokumentum XVI. századi hamisítvány. A nevek és a mottók könnyen összeállíthatók voltak a pápák családjából, keresztnevükből vagy szülőhelyükből. A későbbi pápákra viszont már nehezen lehet vonatkoztatni a jóslatokat. Csak erős kombinációval illik például I. János Pálra, hogy "fél holdas" lenne: a Malakiásnak hitelt adók szerint a pápa tényleg csak egy holdhónapnyi ideig, félholdtól félholdig volt egyházfő 1978-ban.

Utódja a Naphoz kötődik majd a homályosan fogalmazó Malakiás szerint, márpedig II. János Pál pápa egy napfogyatkozáskor született 1920-ban. XVI. Benedekhez kapcsolódó Malakiás-jövendölést is találtak: a feltehetően hamis dokumentum szerint a 111. pápa, azaz XVI. Benedek mottója az "olívák dicsősége", márpedig a bencéseknek, a Szent Benedek által alapított rendnek van olivetánus ága.

A Discovery szerint a katolikus egyház egyféleképpen kerülheti el Malakiás jóslatát: egyetlen pápa sem veszi fel a Péter nevet.