Vágólapra másolva!
Felipe Massa fontosnak tartja, hogy a csapat minél több frissítést készítsen az F138-hoz, de alapvetően elégedett vele. Fernando Alonso szerint a Ferrari tudja, milyen irányba kell haladnia az utolsó teszten.

A hajrájához közelít a csapatok felkészülése az idei Forma-1-es szezonra: két négynapos tesztet már lebonyolítottak, az utolsóra a héten kerül sor a barcelonai pályán. A bajnoki címet újra megpályázó Ferrarinál eddig nem jelentkezett különösebb probléma, és a versenyzők összességében javulásról számoltak be.

Fernando Alonso három nap után elégedetten foglalta össze véleményét az új autóról. "Minden egyes változtatásra úgy reagált, ahogy vártam. Hasznosnak bizonyultak a különböző beállítások, ezáltal megértettük, milyen irányba kell elindulnunk jövő héten, amikor nagyobb hangsúlyt kap majd a teljesítmény" - közölte csütörtökön.

Felipe Massa kapásból nagy különbséget érzett a tavalyi és az idei modell között, de a második, barcelonai tréning után elismerte, van még javítanivaló az F138-on is. "Úgy gondolom, Jerezben összességében pozitív munkát végeztünk, csakúgy, mint az autón utána végrehajtott változtatásokkal. A balansza megfelelő volt, és ez szerintem nagyon fontos" - idézte a brazilt az Autosport. "Még az esőben, nehéz körülmények közepette is egész jó volt vezetni az autót. Az etapok során ütőképes volt, jó érzés volt benne ülni."

Forrás: Ferrari

"Az autó még mindig 'nyers.' Jó formába kell hoznunk az első versenyre" - jelentette ki. "Sok munka vár még ránk. Fontos időszak következik azok számára, akik az aerodinamikával, a motorral és a kasztnival foglalkoznak."

"Talán nem kell, hogy mindenünk meglegyen a következő tesztre, de néhány új alkatrészre szükségünk van, és az első versenyre mindennek el kell készülnie."

A Ferrari eddig megbízhatóan teljesített, Barcelonában a Williamstől mindössze 18 kilométerrel lemaradva ők tették meg a második legtöbb kilométert (egész pontosan 1690-et). A csapat a héten újabb alkatrészeket tervez bevetni az autón, továbbá az ausztráliai idénynyitóra is visz majd újításokat.