Kiharaptak egy falatot a Pilóta kekszből

Bújtatott áremelés termékösszehasonlítás csomagolás pilóta vaníliás karika
Vágólapra másolva!
A boltokban is a kisbetűs részek a legfontosabbak. Hiába látszik a csomagolás alapján valami egy- vagy félliteresnek, sokszor valójában kevesebb van a csomagban. A gyártók szakszóval legrammozásnak hívják a régi praktikát.
Vágólapra másolva!

Százdarabos helyett 90 vagy akár 80 darabos zsebkendő, félliteres kakaó helyett 4,5 deciliteres, 9 deciliteres étolaj. Ha a cégek úgy érzik, hogy az áraikat nem emelhetik tovább, inkább kevesebbet tesznek a dobozba. Így az előállítási költség alacsonyabb lesz, a fogyasztó pedig nem fog árváltozást tapasztalni, hacsak nem veszi szemügyre a termék literenkénti vagy kilónkénti árát, a lényeg ugyanis mindig ezekben a számokban van.

A burkolt áremelésnek ezt a módját - amit csak szimplán legrammozásnak hívnak - általában akkor alkalmazzák a gyártók, amikor a fogyasztói árban elérték azt a pontot, amely fölött már nagyobb arányban esne a termék iránti kereslet, mint amennyit a magasabb egységáron nyernének - árulta el az [origo]-nak egy, az élelmiszerpiacról már kilépett menedzser, aki a Bokros-csomag idején maga is levezényelt hasonló akciókat. Szerinte a válságok idején természetes reakció a cégek részéről ez a gyakorlat. "A vásárlók szeretnék megvenni, amit korábban, de már nincs rá pénzük, ehhez alkalmazkodnak a cégek" - adott betekintést abba, hogyan látszik mindez az iparágon belül.

Kisebb lett a Pilóta keksz

Egy jó ideje semmilyen törvényi akadálya sincs a zsugorodásnak. Haraszti Anikó, a Tudatos Vásárlók Egyesületének elnöke az [origo] kérdéseire elmondta, hogy 2007 környékén szűntek teljesen meg azok a szabályok, amelyek bizonyos élelmiszerek tekintetében egységes tömeget és/vagy térfogatot írtak elő.

A gyártók általában azt hangsúlyozzák, hogy a méret- és mennyiségcsökkentéssel semmilyen szabályt nem sértenek meg. Igazuk is van, ugyanis amíg a termék pontos tömegét feltüntetik a csomagoláson, a vásárlót megfelelően tájékoztatják.

A Győri Keksz Kft. például a közelmúltban, 2012 októberében csökkentette néhány termékének méretét. A Pilóta termékcsalád két tagjánál változott az egységnyi mennyiség, a Vaníliás karika csomagolásában 8, a Pilóta szendvicskekszében pedig 10 százalékkal kevesebb kekszet találunk. Ennek a Kraft szerint gyártástechnológiai és alapanyagár-növekedési okai vannak. Kertész Péter, a cég kommunikációs vezetője azt mondta, hogy a Győri Keksz igyekszik közkedvelt termékeit a fogyasztók számára elérhető áron adni.

A Negro cukorka új kiszerelése 79 grammos, ez 20 százalékos csökkenést jelent. Az általunk vásárolt csomagban pontosan 15 darab cukor volt. 50 Cent kedvencénél azonban Kertész Péter szerint nincs szó áremelkedésről, mivel az édesség árát is 20 százalékkal csökkentette a Győri Keksz Kft.

A megszokott méret csökkentése mellett előfordul az is, hogy a gyártók olyan árucsoportban jelentetnek meg 0,9 kilogrammos vagy 9 deciliteres terméket, amelyeknél a vásárló eddig kőbe vésettnek gondolta a literes és a kilós kiszerelést. Különösen nagy a mellényúlás veszélye például a 0,9 literes Linco Family napraforgó-étolaj esetében, amely a pocokon rendszerint egyliteres kollégái társaságát élvezi. A terméket gyártó Bunge Zrt. tájékoztatása szerint az étolaj 2011 végétől van forgalomban, és sosem volt egyliteres, így itt nem burkolt áremeléssel állunk szemben.

A Mizo elkényezteti a fogyasztót

A Sole-Mizo Zrt. sem fogta vissza magát, a Mizo top kakaó nevű termékükben a 450 milliliter kakaó mellett több mint 50 milliliternyi ürességgel ajándékoznak meg bennünket. A nehezen felrázható kakaók világa tehát a múlté, a Mizo a kakaósdoboz űrtartalmának tizedét szenteli az életadó levegőnek, így már a felbontása előtt is könnyen habosíthatjuk az italt. Ezzel a fogással a Mizo azt is eléri, hogy terméke ránézésre sokkal nagyobb legyen a legtöbb félliteres kakaónál. A Tolle félliteres kakaós teje például egészen satnyának tűnik a Mizo top kakaó tekintélyes méretei mellett, de - senkit ne tévesszen meg a látszat - tömegre a köpcösben több a kakaó.

Kérdéseinkkel megkerestük a Mizo kakaót is gyártó Bonafarm Zrt.-t, Szilágyi László, a cég kereskedelmi és marketingigazgatója pedig elmondta, hogy a félliteres kiszerelésről 2011 nyarán álltak át a 4,5 deciliteresre. A kakaó eltűnésével együtt a csomagolás is megújult, 2011 előtt ugyanis a Mizo tejitalainak kinyitása csak két menetben volt lehetséges, most pedig már csupán a kupakot kell letekerni, hogy hozzáférjünk a termékhez. A váltás oka Szilágyi szerint is elsősorban az volt, hogy a cég nem akarta megjeleníteni az előállítási költségek növekedését az egységnyi fogyasztói árban. A marketingigazgató arra is kitért, hogy az Egészségügyi Világszervezet előírásaira is gondolt a Mizo a méretcsökkentéskor, mivel 50 milliliter mínusz miatt szerintük nem fog a fogyasztó még egy kakaót vásárolni, így pedig tulajdonképpen 10 százalékkal kevesebb cukrot visz be a Mizóval, mint más, félliteres kakaókkal.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képen mindegyik ital félliteres, kivéve a Mizo

A Danone 2006-ban csökkentette a 150 grammos joghurtjainak méretét 125 grammra, 2004-ben pedig az 500 grammosokat 400 grammra. A váltás oka Kiss Beáta, a Danone vállalati külsőkapcsolatok igazgatója szerint kettős volt, egyrészt csak így tudták a fogyasztói árat szinten tartani a folyamatosan emelkedő előállítási költségek mellett, valamint megjegyezték, hogy a Danone ez idő tájt kezdte el Európa-szerte exportálni joghurtjait, ezért a termékeknek egységesítési folyamaton kellett keresztülmenniük.

A Milli Mia krémtúrónál is hasonló a helyzet. A terméket gyártó FrieslandCampina Hungária Zrt. brand managere, Nagy István az [origo]-nak elmondta, ők is azért csökkentették 2012 elején a krémtúró kiszerelésének méretét 100-ról 90 grammra, mert csak így tudták tartani az árat az alapanyagok minőségének romlása nélkül.

Irigylésre méltó a sokszínűség a tejfölöknél, az alábbi képen 140, 150 és 175 grammos poharas kiszerelések láthatók. Míg a méret balról jobbra csökken, a mennyiség ugyanebben az irányban nő. Elmúltak tehát azok az idők is, amikor úgy írhattunk le recepteket, hogy ebbe x, abba meg y pohár tejföl kell.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Baloldalt két 140 grammos, majd három 150 grammos végül egy 175 grammos tejföl

Azt hittük, hogy a Tibi csokinál is trükköznek, gonoszul vigyorogva fedeztük fel a sarki kisboltban, hogy táblás csokijaik 100 és 90 grammos kiszerelésben egyaránt kaphatók, a Tibit gyártó Bonbonetti Choco Kft. azonban egészen ésszerű válaszokat adott kérdéseinkre. Megtudtuk tőlük, hogy a húszféle standard táblás Tibi közül kettő kapható a kezdetektől fogva 100 grammosnál kisebb kiszerelésben, a 90 grammos kakaóbab-töretes étcsokoládé és a 80 grammos rizses tejcsokoládé, melyek kisebb tömege a könnyebb töltelékkel magyarázható. Ha belegondolunk, ebben lehet valami, a puffasztott rizs ugyanis valóban könnyebb más töltelékeknél.


"Százas" zsebkendő

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A legalsó, Forest zsebkendő 100 darabos, a Zewa csomagjában 90 van, míg a Nova-Hapci csak 80-at ad.

Bevásárló körutunk során megtaláltuk a mai huszonéves korosztály csatos Bambiját, a százas zsebkendőt. Emlékszel még? Régen száz darab zsebkendő volt a százas csomag zsebkendőben. Évek múlva már tányérnyi szemeket fognak mereszteni a gyerekek, ha ilyeneket hallanak. Mi háromféle "százas" zsebkendőt vettünk, az elsőben 100, a másodikban 90, a harmadikban pedig csak 80 darab volt. Természetesen mindegyik termék gyártója feltünteti a darabszámot a csomagoláson, de kérem, a krumplileves legyen krumplileves, a százas zsebkendő pedig igenis legyen százas!

Megkeresésünkre Nagy Réka, a Zewa marketingmenedzsere elmondta, hogy a Zewa 2008-ban csökkentette a fenti képen is látható termékének kiszerelését 100-ról 90 darabosra. Náluk egyébként egy másik furcsa gyakorlat is megfigyelhető, tízes csomagjaik közül ugyanis csak a klasszikus zsebkendő zacskójában találunk 10 darabot, az illatosítottaknál egy csomagban kezdetektől fogva csak 9 zsebkendő van. Nagy Réka ennek okát abban jelölte meg, hogy a Zewa igyekezett egységesíteni a hasonló kiszerelésű termékei árát, az illatosított zsebkendők előállítása azonban valamivel drágább klasszikus társaikénál, így az árakat csak akkor lehetett azonos szinten tartani, ha az illatosított zsebkendőből kevesebbet tesznek egy csomagba.

A cégek egyébként nem csak a magyarokat sújtják furfangjukkal, az Egyesült Államokban is egyre több burkolt áremelést hajtanak végre. Ebben a remek videóban például egy amerikai fiatalember számolja meg a Lay's chips zacskójában lévő krumpliszirmokat, az eredmény pedig könnyfakasztó: mindössze öt egész szirom és kevéske szánalmas törmelék, igaz, csak egy kisebb kiszerelésről van szó.


linken