Vágólapra másolva!
Már két hónap sincs a labdarúgó Konföderációs Kupa rajtjáig, de tovább csúszik a nyitómérkőzés helyszínének átadása Brazíliavárosban.

A szervezők közlése szerint a heves esőzések miatt nem tudták lefektetni a gyepszőnyeget, ezért május 18-áig biztosan nem nyitják meg a létesítményt.

"Fű nélkül megnyitni olyan, mintha egy színházat színpad nélkül adnának át" - mondta Claudio Monteiro a szervezők nevében, miután el kellett halasztani a 72 ezer néző befogadására alkalmas Mané Garrincha Nemzeti Stadion vasárnapra tervezett átadását.

Ez azt jelenti, hogy a 2014-es vb főpróbájának otthont adó hat létesítmény közül mindössze négy áll készen, a másik be nem fejezett stadion éppen a döntő leendő helyszíne, a Maracana Stadion.

Utóbbi nagyobb fejfájást okoz, mert ott még javában zajlanak a munkálatok, be kell fejezni a székek felszerelését, illetve a tetőszerkezetet. A Maracanát decemberben kellett volna átadni, de a határidőt folyamatosan későbbre csúsztatták azóta. A Rio de Janeiró-i létesítményben rendezik június 2-án a Brazília-Anglia barátságos találkozót.

Jerome Valcke, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkára április elején már jelezte, Brazília nem fogja időben befejezni a felkészülést a nyári Konföderációs Kupára és nem minden lesz teljesen kész.

A Konföderációs Kupa A csoportjában Brazília, Japán, Mexikó és Olaszország, a B-ben pedig Spanyolország, Tahiti, Nigéria és Uruguay küzd majd egymással. A mérkőzéseket Brazíliaváros és Rio de Janeiro mellett Belo Horizontében, Recifében, Fortalezában és Salvadorban rendezik.