Vágólapra másolva!
Hússzoros válogatott középpályással erősített a Fradi.

A 31 éves Buzsáky pályafutását az édesapja által irányított Grundban kezdte, majd az MTK-ban lett NB I-es játékos, amikor Henk ten Cate 17 évesen betette a nagyok közé.

2002-ben a José Mourinho irányította Porto igazolta le, amellyel nem csak portugál bajnok és kupa- hanem, UEFA-kupa-győztes lett, mivel egy meccsen a nemzetközi sorozatban is pályára lépett. A 2003-2004-es szezonban a Porto kölcsönadta az Academicának, majd a következő idényben az angol Plymouthhoz került.

A másodosztályú Plymouthnál a szurkolók kétszer is az idény legjobbjának választották, majd 2007-ben a szintén másodosztályú QPR szerezte meg. A londoniakkal az volt a legnagyobb sikere, hogy feljutott a Premier League-be, 2012 nyarán azonban távozott, mert nem tudott megegyezni a szerződéshosszabbításról.

Azóta megfordult a Portsmouthnál és a Barnsleynál, nyár óta pedig az FTC-nél edzett, és végül megegyezett a klubbal a közös folytatásról. Azt egyelőre nem tudni, mennyi időre írt alá Buzsáky a Fradihoz.