Vágólapra másolva!
Aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz női tagozata, hogy megvédjék a gyed extrát - közölte Pelczné Gáll Ildikó, a tagozat elnöke vasárnap. A Fidesz ezzel reagált arra, hogy az MSZP-s Gurmai Zita egy tévéműsorban azt mondta, a szocialisták eltörölnék ezt. Gurmai azonban közben visszavonta nyilatkozatát, amelyet félremondásnak tart, most pedig jelezte, szívesen aláírja az ívet elsőként.
Vágólapra másolva!

A Fidesz újabb aláírásgyűjtésbe kezd, ezúttal az idén bevezetett gyed extrát szeretné megvédeni a kormánypárt. (Hogy mi is az a gyed extra? Itt elolvashatja.) Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke azért jelentette ezt be vasárnap, mert Gurmai Zita MSZP-s európai parlamenti képviselő korábban az ATV-ben azt mondta, hogy a szocialisták megszüntetnék azt.

Gurmai ugyan nem sokkal az interjú után közleményben cáfolta, hogy erre készülnének, Pelcznét ez nem győzte meg. A fideszes politikus szerint "egy ilyen gyakorlott politikus", mint az MSZP-s EP-képviselő, véletlenül nem mond ilyet, a kijelentés teljesen tudatos volt.

Pelczné azt is mondta, hogy a Fidesz kiáll a nők, az édesanyák mellett, "szemben a szocialistákkal, akik ismét, immár nyíltan elárulják őket" - jelentette ki a fideszes politikus, aki megdöbbentőnek, megbotránkoztatónak tartja Gurmai Zita szavait.

Gurmai is aláírja

Gurmai vasárnap este még egyszer közleményben jelezte, hogy nem készülnek a gyed extra megszüntetésére. Gurmai szerint a Fidesz kampányt akar építeni egy "félremondására". Az MSZP-s politikus azt is közölte, hogy közölte: ő maga is szívesen aláír a gyed extra "megvédéséért".

"Ha most aláírást gyűjtenek a gyed extra megvédéséért, az rendben. Akkor valószínűleg nem akarják újra eltörölni. Én ezért is szívesen aláírom - ha kell elsőként" - írta az MSZP-s politikus. Hozzátette, hogy már beszélt is Pelczné Gáll Ildikóval az ügyben.

Gurmai arra is emlékeztetett, hogy 2006-ban az MSZP vezette be a gyes és gyed melletti munkavállalást. Az MSZP-s politikus szerint "álszent dolog", hogy a Fidesz a szocialistáktól akarja megvédeni azt a kedvezményt, amelyet eltörölt és csak a választások előtt hozott vissza.