Vágólapra másolva!
Az oroszok nagy kedvence, Jevgenyij Pljuscsenko visszalépett a műkorcsolyázók rövid programjától. A visszalépés után azt is bejelentette, hogy befejezi sportpályafutását.

Pljuscsenko a bemelegítés során egy rosszul sikerült ugrás után sokáig görnyedve maradt, és hátfájdalmai miatt később a visszalépés mellett döntött.

"Természetesen csalódott vagyok, a legjobb teljesítményt akartam nyújtani. Ezt egy jelnek fogom fel, mintha az Isten azt üzente volna, Jevgenyij, elég volt a korcsolyázásból. Ez a pályafutásom befejezését jelenti. Tizenkét műtétem volt, egészséges szeretnék lenni" - nyilatkozott a 31 éves korcsolyázó.

Pljuscsenko 2006-ben, Torinóban aranyérmes lett, majd visszavonult, de később visszatért, és négy éve, Vancouverben ezüstérmet szerzett. Azóta hát- és térdműtéten is átesett, és sokáig az is kérdéses volt, ott lehet-e Szocsiban.

Így búcsúzott a közönségtől Forrás: AFP/Adrian Dennis

Az Orosz Műkorcsolya Szövetség január 22-én döntött úgy, hogy a csapatverseny mellett Pljuscsenkót indítja egyéniben is, holott az orosz nemzeti bajnokságon a sztársportoló csak második lett Makszim Kovtun mögött. Utóbbi viszont csak az ötödik helyen végzett a budapesti Európa-bajnokságon, ezért az orosz szövetség - zárt kapus összevetés után - Pljuscsenko mellett döntött.

Az oroszoknak a férfiak között csak egy kvótájuk volt, így ugyanannak a versenyzőnek kellett indulnia egyéniben és a csapatversenyben is. Az olimpián most debütáló csapatversenyben Pljuscsenko negyedik olimpiai érmét, egyben második aranyát szerezte, de az ötödik esélye a visszalépéssel elveszett, pedig az egész ország szurkolt érte.