Vágólapra másolva!
A címvédő kanadaiak 22 játékossal és 17 fős stábbal érkeznek a március 23-án rajtoló budapesti női U18-as jégkorong-világbajnokságra. Hoznak magukkal speciális jegeskádat és nagyképernyős televíziókat is.

A kanadaiak szinte már túlzásokba esnek, hiszen egyrészt maguknak kérik a káposztásmegyeri Jégpalota legnagyobb öltözőjét - ez a hazaiaknak járna -, ráadásul szinte minden hokisuknak külön edzője lesz.
"A regenerálódás felgyorsítására, illetve a kisebb sérülések kezelésére Calgaryból hozatnak jegeskádat. Még az öltözői televíziójuk is a sajátjuk lesz" - nyilatkozta Gömöri Csaba szövetségi kapitány. A világelitbe 2012-ben feljutott és tavaly ott a hatodik helyezéssel bennmaradt magyar együttest hétfős szakmai brigád segíti.

A magyarok a csoportkörben először március 23-án, 14.30-kor a svédekkel, másnap 18.30-kor az aranyéremre is esélyesnek tartott amerikaiakkal, március 26-án, ugyancsak 18.30-kor pedig az oroszokkal találkoznak. A másik ágon Kanada, Csehország, Finnország és Japán szerepel.

Gömöri Csaba leginkább az oroszokat tartja legyőzhetőnek, de mint megjegyezte, a svédekkel is játszottak már szoros, hosszabbításos vereséggel zárult mérkőzést.

A két kvartett első helyezettje bejut az elődöntőbe, a másodikak és a harmadikok keresztbe játszanak egymással a négy közé kerülésért. A két negyedik helyezett két győzelemig tartó párharcot vív a bennmaradásért. A torna március 30-ig tart.

Buzás Norbert, a kapitány segítője elárulta, hogy a játékosok felkészülését pszichológusok segítik, akik egy speciális, 40 oldalas kiadványt is összeállítottak a vb előtt, amelyből a hokisok hasznos ismeretekre tehetnek szert.

Kolbenheyer Zsuzsanna, a nemzetközi szövetség (IIHF) legfőbb vezető testületének, a tanácsnak a magyar tagja emlékeztetett rá: Magyarország még soha nem rendezett elitkategóriájú vb-t, ez lesz az első a nőket és a férfiakat, illetve bármelyek korosztályt beleértve.

A vb-re a belépés ingyenes. Eddig már több iskola, illetve osztály jelezte, hogy nagy létszámban látogat majd ki a magyar érdekeltségű mérkőzésekre.