A brazil aszály miatt drágulhat a cukor

kristálycukor koronás
Kaposvár, 2011. szeptember 19. Kilós kiszerelésű kristálycukrot szortíroz egy dolgozó a Magyar Cukor Zrt. kaposvári cukorgyárában. Az osztrák Agrana csoport többségi tulajdonában lévő cukoripari vállalat üzemében idén 105 ezer tonna cukrot állítanak elő, 900 ezer tonna cukorrépából. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
A világ cukortermelésének több mint egynegyedét adó Brazíliát sújtó aszályos időjárás, valamint a második legnagyobb cukorexportőr Thaiföld politikai feszültségei miatt várható kínálatcsökkenés miatt tovább drágulhat a cukor.
Vágólapra másolva!

Ötven éve nem látott szárazság sújtotta az év elején Brazíliát, emiatt a nedves földet kedvelő cukornádból is kevesebb termett eddig az idei szezonban, mint tavaly. A cukornádból nemcsak cukrroot gyártanak, hanem etanolt is, és az utóbi években az etanol lett a meghatározóbb: az idén is csak a termés 45 százalékából lesz cukor, ami 5 százalékponttal alacsonyabb, mint tavaly - tette közzé az ausztrál Agrárgazdasági és Erőforrás-gazdálkodási Tudományok Hivatala (ABARES). A világ cukortermelése hároméves növekedést követően most először csökkent, az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) előzetes adatai szerint 1 millió tonnával, 175 millióra.

Forrás: MTI/Varga György

Brazília a világ legnagyobb cukortermelője az előző szezonban előállított 38,8 millió tonnával, a dél-amerikai országot India (25,5 millió tonnás termeléssel) és Kína (14,8 millió tonnával) követi. Az Európai Unió cukortermelése 16 millió tonnát tett ki a 2013 szeptemberében záruló szezonban, majdnem 600 ezerrel kevesebbet, mint az egy évvel korábbi szezonban.

Magyarországon 1990-ben még évente 600 ezer tonna cukrot állítottak elő, ám az Európai Unióhoz való csatlakozást követően az akkori kormány visszaadta a cukorkvóta nagy részét, emiatt a termelés évi 105 ezer tonnára csökkent. Ezt jelenleg egy gyár, a kaposvári állít elő. Mivel a hazai fogyasztáshoz szükséges cukormennyiség kétharmadát importálni kell, a világpiaci árak nagymértékben befolyásolják a magyarországi cukorárakat.

A cukor a brazíliai szárazság miatt jelenleg közel 15 százalékkal többe kerül, mint két hónappal korábban és a szakemberek szerint az év végéig további 10-15 százalékkal is emelkedhetnek a nádcukorárak. Magyarországon a februári cukorárak még nem tükrözték a világpiaci drágulást, egy kilogramm kristálycukor átlagos fogyasztói ára 238 forint volt, ez 17 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi 287 forinttól. A válság 2008 őszi kitörése óta a kristálycukor kilójáért 2011 márciusában kellett a legtöbbet fizetni, átlagban 352 forintot.