37 ezer liter UHT tejet vontak ki a forgalomból

Vágólapra másolva!
A nagykereskedőket és az áruházláncokat ellenőrizték, a razziát az országos főállatorvos rendelte el.
Vágólapra másolva!

Huszonnégy helyszínen több mint 37 000 liter cseh és szlovák UHT tej forgalmi korlátozását rendelték el azt követően, hogy rajtaütésszerű ellenőrzéseket tartottak a kereskedőknél a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok szakemberei a múlt héten.

A külföldi UHT tejeket forgalmazó nagykereskedőknél és áruházláncoknál az ország több megyéjében tartottak ellenőrzést, a forgalmi korlátozás alá vont tételek értéke eléri a 4 millió forintot.

A razzia az országos főállatorvos által elrendelt kiemelt ellenőrzés-sorozat része volt.

Több termékből mintát vettek

Az eljárást egy esetben a termék nem megfelelő jelölése, a többinél pedig a nem megfelelő nyomonkövetési dokumentumok miatt kezdeményezték az ellenőrök. Több terméknél – azok ismeretlen eredete miatt – laboratóriumi vizsgálatokhoz is mintát vettek a szakemberek.

A tájékoztatás szerint a Nébih laboratóriumaiban mikrobiológiai elemzéseket végeznek, és vizsgálják például a tejek fehérjetartalmát, illetve az idegen víz, nehézfémek jelenlétét is. Az adatok feldolgozása folyamatban van. Az ellenőrzés-sorozat a következő hetekben is folytatódik - közölte az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal.