Zomborácz Virág zsenije az olaszokat is letaglózta

Utóélet
Vágólapra másolva!
Zomborácz Virág Utóélet című vígjátéka kapta meg a Bergamo filmfesztivál első díját szombaton este. A nemzetközi játékfilmes versenyprogramban összesen hét alkotást versengett, és a közönség szavazatai alapján nyert az Utóélet. A magyar film a közönségdíjjal együtt járó, ötezer euró értékű BFM-Banca Popolare di Bergamo díjat is megkapta az elismeréssel. Az elismerést Pusztai Ferenc, a film producere személyesen vette át a zárógálán.Az idén 33. alkalommal megrendezett Bergamo Nemzetközi Filmfesztiválon összesen mintegy 120 alkotást vetítettek, de közülük csak hetet válogattak be a nagyjátékfilmes versenyprogramba. A kritériumok között szerepelt, hogy a kiválasztott filmeknek még nem volt Olaszországban vetítése, valamint olyan innovatív filmnyelve és stílusa legyen, amely illeszkedik a kortárs élet és kultúra komplexitásának és mélységének kifejezésére. Ezért is nagy elismerés, hogy Zomborácz Virág Utóélet című filmjét nemcsak beválogatták a versenyszekcióba, de a közönség szavazatai alapján első helyen végzett a versenyben.Kristóf Márton, Zomborácz Virág és Gálffi László az Utóélet forgatásánForrás: Vertigo MediamiddleAz Utóélet korábban számos nemzetközi sikert ért el, az A kategóriás Karlovy Vary-i filmfesztiválon az East of the West versenyprogramban szerepelt, a Valladolidi nemzetközi filmfesztiválon pedig a Meeting Point válogatás legjobb filmjét illető díját kapta meg. A magyar mozikban szeptember 11-e óta futó filmet eddig több mint 21 ezren látták országszerte, a rendező jelenleg is számos filmklub vetítésen találkozik a közönséggel.Jó pap holta után is tanulAz Utóélet nemcsak első filmnek kiemelkedően erős, hanem bizonyos szempontból porban hagyja az utóbbi évek összes magyar filmjét. Ugyanis van humora. Egészen egyedi, hol kicsit fanyar, hol kicsit groteszk, hol sötétbe hajló, nagyon emberi humora. Utoljára A nyomozóban láthattunk hasonlót hat évvel ezelőtt. Kritikánk az Utóéletről 
Vágólapra másolva!