Megmászta a Kilimandzsárót egy 85 éves dédnagymama

Anne Lorimore, nagymama, Kilimandzsáró
Vágólapra másolva!
Pedig a túra negyedik napján még meg is fázott.
Vágólapra másolva!

Valószínűleg világrekordot állított fel az az arizonai nő, akik 85 évesen megmászta Afrika legmagasabb hegyét. Anne Lorimore ráadásul úgy jutott fel az 5895 méter magas Kilimandzsáró csúcsára, hogy

a nyolcnapos túra negyedik napján megfázott.

Korábban legyőzte a rákot

A mászás előtt a dédnagymama elmondta az ABC 15 televíziónak, hogy a túra tervéről az unokatestvéreitől hallott, és megkérte őket, hogy ő is csatlakozhasson hozzájuk. Ők beleegyeztek, Lorimore pedig nekivágott az útnak, amelyről régóta álmodozott.

Anne Lorimore, a világrekorder dédnagymama Forrás: ABC

Az idős nő tisztában volt a kockázatokkal, beleértve a magassági betegséget is. Korábban azonban már megmászta Ausztrália leghíresebb hegyét, az Ayers Rockot,

mégpedig úgy, hogy előtte győzte le a nyirokrendszerét megtámadó rákot (limfóma) kemoterápiával.

Jótékonykodott is

Hogy valóban Lorimore volt a legidősebb nő, aki feljutott a Kilimandzsáróra, arról még várják a Guiness Rekordok Könyvének válaszát, a túravezetője azonban bizakodóan nyilatkozott erről. Az viszont biztos, hogy a dédnagymama hátrányos helyzetű gyerekek támogatására fordítja azt a pénzt, amit a mászással összegyűjtött – írja a Huffington Post.