Tíz év börtönt kapott a tartozása miatt lebukó gyilkos

Vágólapra másolva!
Emberölés miatt tíz év börtönbüntetésre ítélte szerdán a Budapest Környéki Törvényszék azt a férfit, aki Tárnokon megfojtotta, majd háza pincéjében elásta az összeköltözést sürgető barátnőjét. A gödröt betonnal fedte el, a nő autóját egy garázsba rejtette. A garázsért egy idő után nem fizetett, így bukott le. Pedig pénze volt: nyert a lottón.
Vágólapra másolva!

Egyelőre nem jogerősen kapott tíz év börtönt az a férfi, aki megölte és elásta barátnőjét még 2013 áprilisában. A férfi egész sokáig nem bukott le, de végül elkövetett egy hibát: nem fizette annak a garázsnak a bérleti díját, ahová áldozatának autóját rejtette. A felnyitott garázsban megtalálták a kocsit, így már könnyen a gyilkos nyomára bukkantak a rendőrök. Pénze pedig lett volna rá, hogy tovább fizesse a garázst.

Nem sokkal elfogása előtt nyert egy nagyobb összeget a lottón.

A vádirat szerint a férfi onnan ismerte a nőt, hogy házassága mellett hosszú évek óta szerelmi viszonyt folytatott vele. Kapcsolatuk akkor kezdett megromlani, amikor a férfi ígérete ellenére nem vált el, és nem költözött össze vele. A gyilkosság napján a nő ment el az otthonában épp egyedül tartózkodó férfihoz, és ismét vitatkozni kezdtek. A szóváltás hevében a férfi egy kötéllel hátulról a kanapéra rántotta, majd megfojtotta a barátnőjét, ezután pedig igyekezett eltüntetni a gyilkosság nyomait.

A holttestet egy zsákba tekerve levitte a tárnoki ház alagsorába.

Megbontotta a betonaljzatot, elásta a nőt, majd visszabetonozta a lyukat.

A meggyilkolt barátnő táskáját, iratait elégette, az asszony ház előtt parkoló gépkocsijának pedig Tatabányán kibérelt egy garázst. A kocsi kulcsait elrejtette.

Az áldozat családja szinte azonnal bejelentette a nő eltűnését. A rendőrség büntetőeljárást is indított, de hónapokig nem találtak semmit a nyomozók. A tartozás miatt felnyitott garázs miatt végül 2014 januárjának végén bukott le a gyilkos.

A most kiszabott ítélet nem jogerős, mert az ügyész fellebbezett: szeretné, ha súlyosabb büntetést kapna a férfi. A vádlott és védője pedig azt szeretné elérni, hogy a gyilkosság más minősítést kapjon, azaz a bíróság mondja ki, hogy a férfi "erős felindulásban" követte el az emberölést. A bíróság úgy döntött, hogy a vádlott a jogerős ítélet megszületéséig előzetes letartóztatásban marad.