A dízelbotrány sem állítja meg az új Bugattit

Bugatti Vision Gran Turismo
Vágólapra másolva!
Az 1001 lóerős Bugatti Veyron a 2005-ös bemutatásakor sokkolta a konkurenciát, és valószínűleg ez lesz a helyzet az utódjával, a Chironnal is. Mivel már nagyon előrehaladott állapotban van a fejlesztés, így a dízelbotrány ellenére sem halasztja el a bemutatóját a Volkswagen-konszern.
Vágólapra másolva!

Immár hivatalosan is megerősítették, hogy a Veyron utódja Chiron néven érkezik, valamint az is biztos, hogy a márciusi Genfi Autószalonon már élőben látható lesz a végleges verzió. Természetesen az új sportautó minden tekintetben túlszárnyalja majd elődjét, így gyorsabb, erősebb, könnyebb, kisebb fogyasztású és jó eséllyel drágább is lesz.

A Chiron úgy fog kinézni, mint a Vision Gran Turismo, csak szárnyak és feliratok nélkül Forrás: Bugatti

Noha a a vevőjelölteknek még nem volt lehetősége kipróbálni az autót, a cég már most több mint 100 előrendelést vett fel a Chironra. Ez elég jó szám, hiszen a tervek szerint összesen csak 450 darab készül majd a hiperautóból.

A Veyron sem volt épp gyenge a maga 1200 lóerejével, de a Chiron még tovább feszíti a határokat. Megmarad a nyolcliteres, W16-os motor a négy turbóval együtt, viszont a hajtásláncot hibridesítik és a benzinmotort erősen átdolgozzák (állítólag közvetlen befecskendezést és elektromos turbókat kap).

Forrás: Bugatti

A benzinmotor és a váltóházba integrált villanymotor együtt 1500 lóerőt adhat le. Természetesen a Veyron SuperSport 2,6 másodperces gyorsulását és a 431 km/h-s végsebességét is túl szeretnék szárnyalni. A formavilág még titkos, viszont a nemrég bemutatott Vision Gran Turismo koncepció részletei biztosan visszaköszönnek majd.

Bugatti Vision Gran Turismo Forrás: Bugatti

A Veyronból 2005-ös bemutatkozása után összesen 450 darab készült, a legutolsó darabot idén februárban adták el. Átlagosan 2,3 millió eurót (kb. 713,9 millió forint) kértek darabjáért, de elemzők szerint minden példányon 4,6 millió eurót (kb. 1,42 milliárd forint) bukott a Volkswagen. Az utód neve Louis Chrion autóversenyzőre utal, aki a Bugatti legsikeresebb pilótája volt, számos versenyt megnyert előbb Type 35, majd Type 51 modellekkel.