A túl sok pénztől csak becsavarodni lehet

gazdagok, A nagy Gatsby
Vágólapra másolva!
Kettős életet élő playboyok, szegénysorból felkapaszkodott újgazdagok, gyártulajdonosok és cégvezetők a szereplői összeállításunknak, melyben olyan filmes hősöket – vagy épp antihősöket – válogattunk, akik tetemes vagyon felett rendelkeznek, ám nemcsak ülnek a pénzükön, hanem kezdeni is akarnak vele valamit. A műorrot viselő Steve Carell díjbirkózókat tenyészt ki, Sir Richard Attenborough élményparkot létesít, Leonardo DiCaprio meg a szerelmét próbálja visszahódítani. De vajon meg lehet-e pénzen venni a boldogságot?
Vágólapra másolva!

10. Morton (Volt egyszer egy vadnyugat, 1968)

A vagyona: 70 millió dollár. Viszonyítási alapnak valódi 19. századi vasúti befektetőket vettem (Jay Gould, Leland Stanford), akiknek a vagyona 50 és 70 millió dollár között mozgott, mely 2010-es árfolyamra átszámítva körülbelül 1,3 milliárd dollárnak felel meg.

Gabriele Ferzetti a Volt egyszer egy Vadnyugat című filmben Forrás: Mokép

Ki ő? Az az ember, aki sosem nőtt ki a modellvasutak iránti szenvedélyéből. Mr. Morton (Gabriele Ferzetti) vasútépítő mágnás, aki az útjába kerülő akadályokat, teszem azt, egy, a földjét eladni nem hajlandó makacs telektulajdonost, kegyetlen zsoldosok közreműködésével igyekszik elhárítani. Luxusvagonban közlekedik, gyilkosokkal veszi körül magát, akiknek gőgősen a tudtára adja, hogy a pénzzel olyasmit is el lehet intézni, amit egy fegyverforgató hiába próbál a pisztolyával megoldani.

Mi a nagy projekt? Noha ez a filmben nincs kimondva, egyértelmű, hogy Morton a transzkontinentális vasút megépítését tűzte ki célul, azaz a versenytársait megelőzve kíván a keleti parttól a nyugati partig eljutni. Álma, hogy ne csak a mozgó otthonában kifüggesztett festményről, hanem a vonat ablakán keresztül szemlélhesse a Csendes-óceánt, és szorítja az idő, mivel súlyos betegségben, csonttuberkulózisban szenved, mely rohamosan elsorvasztja, így aztán célja elérése érdekében semmitől sem riad vissza.

Siker vagy kudarc? Teljes kudarc. Bérence, Frank (Henry Fonda) ellene fordul, és sikerül ugyan átállítani Frank embereit a maga oldalára, ám a környékbeli haramiavezér, Cheyenne (Jason Robards) végül halálosan megsebesíti, Frank pedig hagyja kiszenvedni. Utoljára nem a Csendes-óceánra vetül a tekintete, hanem egy sáros pocsolyába, abba fullad bele.

9. Daniel Plainview (Vérző olaj, 2007)

A vagyona: 100 millió dollár. Paul Thomas Anderson rendező és Daniel Day-Lewis egy valós olajvállalkozóról, Edward Dohenyről mintázták Plainview-t, aki a film alapjául szolgáló regény, az Olaj! főhősét is ihlette; Doheny az 1920-as évek közepén Amerika leggazdagabb embere volt, vagyona még Rockefellerét is meghaladta.

Daniel Day-Lewis a Vérző olaj című filmben Forrás: Fórum Hungary

Ki ő? Kérges szívű olajmágnás. A film elején, amikor legelőször találkozunk vele, egy gödör mélyén csákányozik, cirka háromórányi játékidővel később pedig már dúsgazdag mágnásként tengeti életét a kastélyában. Plainview eleinte ezüstbányászként próbálja megcsinálni a szerencséjét, hogy aztán áttérjen az olajkitermelésre, amikor hírét veszi, hogy egy poros kisváros gazdag lelőhelyet rejt.

Mi a nagy projekt? Nemes egyszerűséggel: meggazdagodni. Felülkerekedni a vetélytársakon. A Kánaánt jelentő földterület megszerzése érdekében gondolkodás nélkül kihasználja a farmerek hiszékenységét, eltiporja az ellenfeleit, bárkin és bármin átgázol, hogy elérje a célját. A megalkuvásmentes, rögeszmés, mizantróp, érzelemmentes Plainview az önmegvalósító amerikai eszménykép könyörtelen kritikája – ahhoz, hogy valaki eljusson a csúcsra, meg kell válnia az emberségétől.

Siker vagy kudarc? Nézőpont kérdése. Plainview negyven év alatt felépít egy olajbirodalmat, ám közben elveszíti azokat, akik még emlékeztetik arra, mit jelent embernek lenni. A nevelt fia megszakít vele minden kapcsolatot, és végül nem marad más öröme, mint hogy agyonverheti egykori vetélytársát.

8. John E. du Pont (Foxcatcher, 2014)

A vagyona: 200 millió dollár. (Az 1986-as összeg 2015-ben mintegy 434 millió dollárnak felelne meg.)

Steve Carell a Foxcatcher című filmben Forrás: InterCom

Ki ő? Ornitológus, filatelista, filantróp, versenysportmániás, pszichopata. Du Pont egy dúsgazdag pennsylvaniai dinasztia örököse, akik a 18. századig vezetik vissza a családfájukat; anyja lovak iránti mérhetetlen rajongásából alapította meg a Foxcatcher Farm nevű birtokot, ahol telivéreket nevelt. John elkötelezett híve a férfias versenysportoknak, különös tekintettel a birkózásra, és saját edzőtermet létesített a birtokon; hobbijai továbbá a madarak lesése és a fegyverek gyűjtése, beleértve a tankokat.

Mi a nagy projekt? Számos hobbija közül a birkózás támogatása élvez elsőbbséget, ezért meghívja az olimpiai bajnok Mark Schultzot (Channing Tatumot), hogy csatlakozzon a csapatához, és hajlandó anyagilag támogatni a férfit. Cserébe csupán azt kéri, hogy a fickó nyerje meg az 1987-es világbajnokságot, majd a szöuli olimpiát. Védence sikerein felbátorodva ő maga is visszatér a versenysportba, és indul az ötven év fölöttiek kategóriájában. Bizonyítási vágya súlyos anyakomplexusára vezethető vissza: édesanyja alantas sportnak tartja a birkózást. A Markkal való kapcsolatában pedig szexuális frusztrációit – látens homoszexualitását – is kiéli; egyszerre akar bátyjuk, apjuk, mentoruk és alighanem szeretőjük lenni a díjbirkózóinak.

Siker vagy kudarc? Részsikerek után kudarc. Mark megnyeri a világbajnokságot, ám mire pástra lép a szöuli olimpián, a Du Ponttal való összezártság olyan pszichés traumákat okoz a számára, hogy még a fivére, Dave (Mark Ruffalo) segítségével sem tudja elvinni az aranyérmet. Miután Mark elhagyja a Foxcatcher Farmot, Du Pont paranoid téveszméi és féltékenysége által vezérelve agyonlövi Dave-et, és a 2010-ben bekövetkezett haláláig börtönben ül.

7. Szörnyella De Frász (101 kiskutya, 1996)

A vagyona: 875 millió dollár.

Glenn Close a 101 kiskutya című filmben Forrás: InterCom

Ki ő? A neves De Frász divatház alapítója és tulajdonosa. Míg az eredeti regényben és az 1961-es rajzfilmben csupán egy dúsgazdag londoni örökösnő, addig az élő szereplős verzióban már egy sikkes divatház vezetője, melynek tervezői természetesen szőrmebundákra szakosodnak. Szörnyella csak és kizárólag valódi szőrméből hajlandó gyártatni extravagáns ruháit, s ha kell, akár a londoni állatkert szibériai tigrisét is elviszi a taxidermistájához. Mottóját Kilgore alezredestől kölcsönözte: „Imádom a kihaló fajok illatát.”

Mi a nagy projekt? Szemet vet alkalmazottja, Anita dalmata kölykeire, aki egy pöttyös bundakabátos tervet prezentál neki. Szörnyellának azért a kiskutyák kellenek, mert az ő bundájuk selymes, míg a felnőtt egyedeké már túlságosan sprőd. Miután Anita nem adja el neki a kölyköket, Szörnyella felbérel két besurranó tolvajt, hogy rabolják el a kutyákat. Szörnyella egy másodpercig sem titkolja, mik a céljai, ráadásul elég egy pillantást vetni a hajára, a sminkjére vagy az öltözékére, hogy megállapíthassuk, velejéig romlott nőszemély. Épp ezért érthetetlen, hogy Anitának milyen sokáig nem esik le, miért érdeklődik oly nagyon a dalmatái után a főnöke.

Siker vagy kudarc? Naná, hogy kudarc. A környék teljes állatsereglete összeesküszik a bundafétises boszorkány ellen, és a rendőrség – akik olyan nagy erőkkel nyomoznak az ügyben, mintha legalábbis egy sorozatgyilkost üldöznének – megszégyenítve, tetőtől talpig mocskosan löki be a rabomobilba, ahol egy bűzös borz adja meg neki a kegyelemdöfést.

6. Jay Gatsby (A nagy Gatsby, 2013)

A vagyona: 1 milliárd dollár.

Leonardo DiCaprio A nagy Gatsby című filmben Forrás: InterCom

Ki ő? Long Island legnagyobb és legrejtélyesebb partiarca. Gatsby személyét és vagyonának eredetét rejtélyek övezik, ezerféle pletyka terjeng róla: egyesek szerint Vilmos császár rokona, mások úgy tartják, a császár merénylője vagy épp német kém. Valójában koldusszegény családból származik; egy részeges, öreg milliárdos kegyeibe férkőzött, aki kitanította, hogyan kell viselkednie egy úriembernek. Megjárta az első világháborút, majd részint a tőzsdén, részint gengszterek mocskos pénzével szedte meg magát pofátlanul fiatal korára.

Mi a nagy projekt? Gatsby egyetlen okból szervez hetedhét országra szóló estélyeket, ahol a New York-i elit apraja-nagyja Jay Z-re és Fergie-re ropja a charlestont, egyetlen okból építtetett huszonkét szobás, csilivili palotát: vissza akarja hódítani egykori szerelmét, Daisyt (Carey Mulligan), aki a Long Island-i öböl túloldalán lakik férjével. Görcsösen kapaszkodik a múltjába, és a bulijaira járó méltóságok zsarolásával a kezét is bemocskolja, csak hogy Daisyt lenyűgözhesse úszómedencéjével, ruhatárával és saját orgonistájával. „Ott áll közöttünk, szívében egy tiszta és romlatlan álommal” – fogalmazza meg feltétlen híve, a romantikus lelkületű Nick (Tobey Maguire).

Siker vagy kudarc? Tragikus hőshöz méltó kudarc. Egy időre visszanyeri Daisyt, ám a düledező kártyavár összeomlik: hajdani szerelme végül a férjét választja, de csak miután egyedi gyártmányú, kanárisárga Rolls-Royce-át vezetve elgázol egy nőt, akinek a férje bosszúból lepuffantja Gatsbyt. A temetésére Nicken kívül senki nem jön el.

5. Willy Wonka (Willy Wonka és a csokigyár, 1971)

A vagyona: 2 milliárd dollár.

Gene Wilder a Willy Wonka és a csokigyár című filmben Forrás: Mokép

Ki ő? Excentrikus édességgyáros egy európai kisvárosban, mémek szereplője. De nem ám az a fajta, aki futószalagon gyártja az egyentermékeket; ma valószínűleg azt mondanánk rá, hogy kézműves csokoládékat készít, csak épp ipari mennyiségben. A csokigyára működési elvét hétpecsétes titokként őrzi, vetélytársai még az ipari kémkedéstől sem riadnak vissza, hogy elcsórják a receptjeit. Amikor több év után először nyitja meg a kapuit néhány szerencsés előtt, az egész világ felbolydul, paraguay-i kaszinótulajdonosok hamisítanak belépőszelvényt, és a híradókban minden más eseményt háttérbe szorít az aranyszínű cédulák keresése.

Mi a nagy projekt? Elméletileg az, hogy körbevezessen öt szerencsés gyerkőcöt egy-egy rokonukkal együtt, és feltárja előttük a csokigyár rejtélyeit; valójában örököst keres, akinek átadhatja a gyár vezetését, és a válogatási procedúra keretein belül pszichedelikus próbatételek alá veti a jelölteket, a vesztesek pedig alighanem egész életükre szóló mentális traumákkal térhetnek majd haza.

Siker vagy kudarc? Siker! Wonka megszűri a jelölteket, és kinevezi a szegény Charlie-t a gyár vezetőjévé. Nem vagyok biztos benne, hogy irigylendő az új pozíció, hiszen Willy Wonka szemmel láthatólag beleőrült a gyár irányításába, míg az umpalumpák kizsákmányolása és az életveszélyes munkakörülmények alighanem komoly munkajogi perekhez fognak vezetni, ha Charlie megnyitja a gyár kapuit a nyilvánosság előtt.

4. Dr. John Hammond (Jurassic Park, 1993)

A vagyona: 5.6 milliárd dollár.

Richard Attenborough a Jurassic Park című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Ki ő? Az az ember, aki sosem nőtt ki a dinók iránti szenvedélyéből. A genetikában és biotechnológiában érdekelt multimilliomos az InGen nevű vállalat vezérigazgatója, arrogáns, nagyzoló, idealista álmodozó; erőssége a cég víziójának megalkotása és kivitelezése, gyengéje, hogy felelőtlen, nem veszi komolyan a biztonsági veszélyforrásokat, enged a befektetői nyomásnak, valamint nem fordít elegendő figyelmet személyzeti ügyekre, így például egyik alkalmazottja, Nedry lepaktál az üzleti vetélytársával.

Mi a nagy projekt? Miután Hammond felfedezi, hogy borostyánba zárt vérszívó rovarokból kivonható bizonyos kihalt állatok – nevezetesen, őslények – DNS-e, a vállalata dinoszauruszokat klónoz, és egy karib-tengeri szigeten létrehoz egy őslényparkot. Hammond tervei szerint a Jurassic Park lepipálja majd a világ összes állatkertjét és látványparkját, és az első létesítmény sikerét követően újabb vidámparkokat szándékozik nyitni Európában és Japánban.

Siker vagy kudarc? Csúfos felsülés. Hammondnak a túlzott magabiztossága okozza a vesztét, hiába figyelmeztetik a veszélyekre a szakértői vélemények. A Jurassic Park soha nem nyithatta meg a kapuit a nagyközönség előtt, így Hammond komoly veszteségeket írhat le, és jövedelemhez sem jut, de a klónozás szabadalma a birtokában marad. Nem válik földönfutóvá, csak az álmai omlanak össze.

3. Adrian Veidt (Watchmen: Az őrzők, 2009)

A vagyona: 7 milliárd dollár.

Matthew Goode a Watchmen: Az őrzők című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Ki ő? Nyugdíjba vonult szuperhős, aki milliárdokat sajtolt ki saját imidzsének pénzre váltásából. A karaktert játszó színész, Matthew Goode továbbgondolta a képregényből vett eredettörténetet, az ő értelmezésében Veidt náci szülők gyermeke, aki 17 évesen önként lemondott az örökölt vagyonáról, és önerejéből küzdötte fel magát; ezt csupán halvány német akcentusával érzékeltette. Az viszont a filmből is kiderül, hogy Veidt a bolygó legintelligensebb embere, illetve a környezetszennyezés ellensége: szuperokos, szupergazdag, arisztokrata félisten, aki az egyiptomi fáraókról és Nagy Sándorról mintázta alteregóját, Ozymandiast.

Mi a nagy projekt? Veidt perverz módon ördögi tervet eszel ki, amiben az az igazán ijesztő, hogy nem világuralomra törekszik, hanem a világbékét valósítja meg: kibékíti a hidegháború küszöbén álló nagyhatalmakat. Teszi ezt úgy, hogy felrobbantja a világ nagyvárosait, New Yorktól Hongkongig, 15 millió embert ítélve halálra, majd rákeni az egészet egykori csapattársára, a poszthumán Dr. Manhattanre, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió összefoghasson valaki ellen.

Siker vagy kudarc? A szupergonoszok általában elbuknak, ám a Watchmen: Az őrzők tudatosan dekonstruálja a klasszikus képregények toposzait, így aztán Veidt győzedelmeskedik. A városok megsemmisülnek, a nagyhatalmak kibékülnek, a hősök elbuknak. Veidt hideg intellektusát bizonyítja, hogy tervét csak akkor fedi fel egykori társai előtt antarktiszi barlangjában, amikor már nem tehetnek ellene semmit.

2. Bruce Wayne (Batman-trilógia)

A vagyona: 9 milliárd dollár.

Christian Bale A sötét lovag című filmben Forrás: InterCom

Ki ő? Nappal milliomos playboy, éjszaka álarcos igazságosztó. Bruce Wayne-t senkinek nem kell bemutatnunk, de azért foglaljuk össze gyorsan, mit kell tudni róla: súlyosan komplexusos személyiség, a szüleit a szeme láttára gyilkolták meg, ezért életét monomániás rögeszmével szenteli a bűn gyökeres kiirtásának. A Denevérember sötét archetípusa Monte Cristo grófja és Zorro egyenes ági leszármazottja; Bruce Wayne-ként a távolból igazgatja a technológiai fejlesztésekre szakosodott vállalatát, kicsapongó életével pedig a pletykalapok címlapjának visszatérő vendége.

Mi a nagy projekt? Gotham megmentése. A Batman: Kezdődik!-ben a hosszú vándorútról hazatérő Bruce legfőbb célja a vállalata visszaszerzése a gyámjától, aki kiforgatni készül a vagyonából, ám legalább annyira szimbolikus, hogy a főgonosz a Bruce édesapja által épített metróvonal segítségével próbálja megsemmisíteni a várost. A sötét lovag-ban egy globális megfigyelői rendszer kiépítésére használja fel a Wayne Enterprises erőforrásait (miközben a vállalat kütyüi és járművei Batman kollekcióját bővítik), míg a trilógia lezáró darabjában a hagyatéka továbbörökítése lebeg a szeme előtt.

Siker vagy kudarc? Jól is néznénk ki, ha Batman elbukna. Noha valószínűsíthető, hogy Gotham az idők végezetéig a bűn melegágya lesz, Bruce Wayne leszámol a legveszélyesebb gonosztevőkkel, jó kezekben hagyja szeretett városát (Gordon és Robin), a vállalatát (Lucius Fox), a birtokán pedig árvaházat alapít.

1. Tony Stark (Marvel-filmek)

A vagyona: 12 milliárd dollár.

Robert Downey Jr. a Vasember 2 című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Ki ő? Éjjel-nappal milliomos playboy és jelmezes igazságosztó. Ahogy az a gazdag szuperhősöknél lenni szokott, Tony Stark az apjától örökölte meg a vállalatát, ám egy halálközeli élmény kellett ahhoz, hogy átértékelje az életét, és kezébe vegye a fegyvergyártással foglalkozó Stark Industries irányítását. Stílszerű, hogy Tony Stark, azaz Vasember a leggazdagabb fiktív szereplő a listán, hiszen Robert Downey Jr. vezeti a legjobban fizetett hollywoodi színészek rangsorát.

Mi a nagy projekt? Tony Stark nyughatatlan feltaláló, aki a megörökölt iparágon belül és kívül is nagyratörő terveket dédelget az eddig látott Marvel-filmekben. Önös érdekek és közérdekek vegyülnek a célkitűzéseiben: egyrészt az élete múlik azon, hogy a mellkasába épített, saját fejlesztésű, miniatűr reaktort üzemeltesse, másrészt viszont humanista, pacifista és filantróp irányba igyekszik elmozdítani az amerikai hadsereg első számú fegyverszállítójának tekintett vállalatot.

Siker vagy kudarc? Vegyes a kép. A céges irányváltás sikerrel lezajlik, Tony a radikális, háborúpárti Obadiah Stane helyére a remek üzleti érzékkel rendelkező Pepper Pottsot helyezi, ugyanakkor képtelen szétválasztani a magánéletét az üzlettől, mivel egyből összeszűri a levet Pepperrel.

A nagyobb gond, hogy a chitaurik New Yorkra mért támadása után kialakult poszttraumás stressz és paranoiás téveszméknek köszönhetően egyre megalománabb rendszereket próbál létrehozni a bolygó védelmére, a Bosszúállók: Ultron korá-ban egy begőzölt mesterséges intelligenciát szabadítva a világra. A jövőre mozikba kerülő Polgárháború-ban magával Amerika kapitánnyal fog szembekerülni a bűntudata miatt.