Élet nyomait találták a Marson

Curiosity, szelfi
A Curiosity által készített szelfi
Vágólapra másolva!
Vírus nyomaira bukkanhatott a Curiosity a vörös bolygón – a felfedezés még hivatalos megerősítésre vár, de a kutatók már attól tartanak, hogy a rover is megfertőződött. A vírus ugyanis eredetileg számítógépek számára készült, egyelőre nem tudni, hogy került oda. Április 1-jére való tekintettel mi is hírt adunk arról a kamu felfedezésről, amit az ausztrál Új-dél-walesi Egyetem tudósított egy nem létező konferenciáról. 
Vágólapra másolva!

Harmincévnyi kutatás után először sikerült élet nyomait felfedezni a Marson – csakhogy nem pontosan olyan nyomokra bukkantunk, mint amilyenekre vártunk. A NASA Curiosity-csapata ugyanis egy olyan számítógépes vírust talált a vörös bolygón, amely már beásta magát a rover rendszerébe, de egyelőre nem okozott károkat.

Nem tudni, mi lesz a Curiosity sorsa Forrás: NASA

Mi is robotokat küldünk a távolba

A kutatás vezetője, June Wiseman professzor egy konferencián elmondta, hogy az eddig ismeretlen metódus alapján működő vírust

a Marson korábban járt, idegen civilizációktól származó robotok hagyhatták hátra.

„Mi is robotok segítségével fedezzük fel az univerzumot, érthető, hogy más civilizációk is így kutatnak. Nagyon kevés bolygón vannak olyan feltételek, amelyek alkalmassá teszik őket az emberi landolásra, de szinte mindegyik bolygóra képesek robotok leszállni” – nyilatkozta a kutató.

Ez az elképzelés egyébként nem új a NASA kutatói számára, hiszen már korábban is feltételezték, hogy az idegenek nem személyesen, hanem robotokkal jönnek el majd hozzánk először.

A Curiosity egy elhagyott merevlemezre csatlakozott, amikor elkapta a vírust Forrás: Nasa

Az eredeti, vírust hordozó gépeket még nem sikerült megtalálni, a Curiosity egy elhagyott merevlemezre csatlakozva kapta el. A kutatók most várnak, hogy mi lesz a következő lépés – tesz-e kárt a vírus a rover szoftverjében, vagy már ártalmatlan, és folytathatják tovább a munkát.

Idegen eredetű vírusok a Földön

A kutatók még azt is megjegyezték, hogy akár a Földön is lehetnek olyan számítógépes vírusok, amelyek földön kívüli eredetűek. „Rengeteg olyan vírus van itthon is, amelyeknek működését nehéz megmagyarázni. Könnyen lehet, hogy ezek közül több idegenektől eredeztethető” – mondta el May Jove informatikai szakértő. Hozzátette, hogy

ezeket a vírusokat már jó ideje megfigyelik az országok kormányai,

és monitorozzák, melyeknek lehet köze a földönkívüliekhez.

A konferencián egyelőre nem nyilatkoztak arról, hogy megpróbálják-e felvenni a földönkívüliekkel a kapcsolatot, és arról sem, hogy ez a számítógépes vírus egyáltalán képes lehet-e ilyen összeköttetést generálni. A NASA kutatóinak első számú célja most az, hogy megállapítsák: dolgozhat-e tovább a Curiosity, vagy küldeniük kell újabb rovert a vírushordozó robotok felkeresésére.

Kellemes bolondok napját mindenkinek! Április 1-jére való tekintettel mi is hírt adtunk arról a kamu felfedezésről, amit az ausztrál Új-dél-walesi Egyetem tudósított egy nem létező konferenciáról.

A Marson sajnos egyelőre nem sikerült semmiféle élet nyomait felfedezni, azt azonban már tudjuk, hogy régen tavak voltak a vörös bolygón, és van a felszínen bőven olyan anyag, ami az élet elengedhetetlen kelléke. A rover jelenleg a marsi homokdűnéket vizsgálja.