Zavargások törtek ki több francia városban

Párizs, 2016. április 28. Tüntetők rohamrendőrökkel csapnak össze a francia kormánynak a béreket és a munkakörülményeket érintő, valamint a nyugdíjkorhatár emelését célzó gazdaságpolitikai intézkedéseit ellenző tiltakozáson Párizsban 2016. április 28-án. (MTI/EPA/Jeremy Lempin)
Vágólapra másolva!
Franciaország több városában komoly zavargások kísérték csütörtökön a munkajogi reform ellen meghirdetett tüntetéseket. Az összecsapásokban megsebesült 24 rendőr, közülük hárman igen súlyosan - jelentette be Bernard Cazeneuve belügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Országszerte 124 embert vettek őrizetbe. A tüntetők között is vannak sérültek. A rendőrség szerint Párizsban mintegy 300, álarcot viselő ember csapott össze a rendőrökkel, miközben 17 ezren békésen vonultak fel a különböző helyszíneken. Az egyik szakszervezet szerint országosan 500 ezren tiltakoztak.

A miniszter felszólította az utcai megmozdulások szervezőit, hogy határozottan ítéljék el a rendbontásokat.

Tüntetők rohamrendőrökkel csapnak össze a francia kormánynak a béreket és a munkakörülményeket érintő, valamint a nyugdíjkorhatár emelését célzó gazdaságpolitikai intézkedéseit ellenző tiltakozáson Párizsban Forrás: MTI/EPA/Jeremy Lempin

Két hónapon belül a diákok nyolcadik, a szakszervezetek negyedik alkalommal hívták tüntetni a munkavállalókat a törvénytervezet ellen. A munka ünnepe, május elseje alkalmából újabb megmozdulást szerveznek, akárcsak május 3-án, amikor a tervezetről megkezdődik a parlamenti vita.

A törvénytervezet egyik legfőbb javaslata a munkaidő rugalmasabbá tétele a vállalatokon belüli belső egyeztetésekkel, valamint

az elbocsátások könnyítése.

A tiltakozások nyomására a kormány ugyanakkor lemondott a végkielégítések összegének maximálásáról. Egy friss felmérés szerint a franciák 78 százaléka úgy érzi, hogy

a munkapiaci reformmal szociális robbanás fenyeget az országban.