Isten kezezésétől a togói vuduvarázslóig

Focimúzeum Lyon Lyoni focimúzeum
Lyoni focimúzeum
Vágólapra másolva!
A foci-Eb egyik meccsmentes napján ellátogattunk egy lyoni kiállításra, mely abba nyújt betekintést, milyen az, amikor a világ legnépszerűbb sportja már nem is egyszerűen szenvedély, hanem annál is több. Egy ilyen kiállításon megfér egymás mellett Ferenc pápa és Maradona, Barcelona-színekben pompázó bikini és Basel-címerrel ellátott óvszer.
Vágólapra másolva!

Gyakran mondják, hogy a futball vallás is egyben, és ilyenkor eszünkbe juthat a brazil Kaká, aki a Milannal aratott BL-győzelem után "I belong to Jesus", vagyis "Jézushoz tartozom" feliratú pólóban ünnepelt vagy Diego Maradona angolok elleni kezezős gólja az 1986-os vébéről, amely után azt mondta,

Isten keze ütötte a gólt.

Ezt a témát járja körül a lyoni történeti múzeum Isteni futball címet viselő, áprilistól szeptemberig nyitva tartó kiállítása.

Ha már Maradona: Nápolyban valóságos zarándokhelynek számít a Nilo bár, mely arról híres, hogy van benne egy Maradona-oltár, a focista fényképével és hajtincsével. "A fotómegvolt, akkor jöhet egy espresso?" – szokta kérdezni a hely tulajdonosa, Bruno Alcidi a betévedő szurkolóktól és turistáktól. Rengeteg közöttük az argentin, akik rendesen letérdelnek az oltár előtt.

A nápolyi oltár másolata a múzeumban Fotó: Polyák Attila - Origo


Hiszik vagy sem, az isteni Diegónak Iglesia Maradoniana néven saját egyháza is van. A tagok kétszer találkoznak egy évben: egyszer Maradona születésnapján, másodszor pedig a 1986-os argentin-angol vb-meccs évfordulóján.

– mondta egyszer a rosariói alapítású egyház egyik skót tagja.

A helyi derbi

A futball egyik éltetője a rivalizálás, legyen szó Fradi-Újpest, Milan-Inter, Celtic-Rangers, Boca-River vagy Barca-Real párharcról. Lyonban persze a helyi csapat és a St. Étienne ellentéte számít a nagy derbinek, a két város ugyanis 62 kilométerre van egymástól. 1951 októbere óta tart a szkanderozás, vagyis a felsorolt párosításokhoz képest azért jóval rövidebb múltra tekint vissza.
Az eszközök ettől még nem lesznek finomabbak. A két tábor közti viszonyt jól érzékelteti az a drapéria, amelyen a St. Etienne szurkolói állatokként jelenítették meg a Lyon sztárjait, azzal a felirattal: "A vadászidény megkezdődött".

Az biztos, hogy a futball valóban képes olyan dolgokra, amelyek a vallást is jellemzik: összehozza az akár nagyon különböző embereket, megadja nekik az összetartozás érzését, és egyesíti őket valamiféle magasabb cél érdekében.

Egyértelmű üzenet a St. Etienne szurkolóitól Fotó: Polyák Attila - Origo


És azt tudták, hogy a labdarúgásnak van saját védőszentje? Aloisius (Luigi) Scrosoppi a 19. században élt, udinei születésű pap volt, II. János Pál pápa 2001-ben avatta szentté, és 2010 óta számít a futball védőszentjének. Egy karintiai futballrajongó, Manfred Pesek dobta be az ötletet Alois Schwarz püspöknek. Egy tízes listáról választották ki Scrosoppit, akinek az volt a mottója, hogy dolgozz, szenvedj és légy csöndes.

Maradonával ezt a mottót mondjuk nehéz lett volna eladni.

Afrikai, banánlevélből készült labda. A lényeg, hogy rúgni lehessen Fotó: Polyák Attila - Origo


Nem maradhatott ki a tárlatról az egyetlen háromszoros világbajnok, a brazil Pelé, elvégre 1970-ben, az olaszok elleni győzelem után a Sunday Times lazán Istennek nevezte a címlapján. Ferenc pápa pedig, bár argentin, és tudni lehet róla, hogy él-hal a San Lorenzóért, egy olyan képpel szerepl a kiállításon, amelyen a brazil Flamengo mezével látható.

A togói vuduvarázsló meghekkelte volna a vb-t

Afrikában a vudu varázslás szerves része a kultúrának, így nem csoda, hogy amikor 2006-ban Togo először és utoljára kijutott a világbajnokságra, a helyi mágus is akcióba lendült.

Pedig a mágus mindent megpróbált Fotó: Polyák Attila - Origo


Serge Hounkpatin megmintázta az ellenfelek játékosait, lelakatolta a lábaikat, majd a figurák mellé üvegeket pakolt, és majmok koponyáját kötötte rájuk. Ezzel azt próbálta elérni, hogy a másik csapat úgy játsszon, mintha részeg lenne.

Amágia nem működött, Togo már a csoportkörben kiesett.

A futball viszont közben azért üzlet is, és ezt a klubok remekül kihasználják, éppen ezért ma már nem kell meglepődni azon, ha egy Barca-rajongó barátnő a csapat színeiben pompázó bikiniben strandol, mint ahogy azon sem, ha egy Basel-drukker a szex előtt a klubcímerrel ellátott óvszert veszi ki a fiókból. A kiállításon látott hármas kiszerelésén egyébként az állt: háromszor egymás után.

Mindent el lehet adni vele Fotó: Polyák Attila - Origo


Az volt a legjobb ebben a lyoni egy órában, hogy benne volt minden, ami miatt még mindig ezt a sportot szeretjük a legtöbben. Beszédes képek, felejthetetlen jelenetek videóbejátszásai, melyekről rögtön eszembe jutott, hogy az adott meccs idején éppen hol voltam. Azok tudják ezt értékelni, akik a szentély szó hallatán a San Siróra, a Wembleyre vagy épp a Bozsik-stadionra asszociálnak.