Újabb francia városban tiltották be a terrorizmusra emlékeztető fürdőruhát

Vágólapra másolva!
A Cote d'Azur újabb városában tiltották be a teljes testet eltakaró, muszlim nők által használt fürdőruhát. A Cannes és Nizza közt fekvő Villeneuve-Loubet vezetése ugyanazzal indokolta a döntést, mint a cannes-i polgármester, a burkini egyrészt nem higiénikus (gyakorlatilag ruhában mennek be a muszlim nők a tengerbe), másrészt a nizzai dzsihadista terrortámadás után az emberek sokkal érzékenyebbek az elkülönülést hangsúlyozó jelképekre. 
Vágólapra másolva!

Lionnel Luca, Villeneuve-Loubet polgármestere azt mondta, a burkini viselése megzavarja a közrendet, és visszautasította a vádat, hogy diszkriminálnák a muszlimokat. Valójában a burkini viselése a diszkrimináció, mondta, egyértelműen arra utalva, hogy a muszlim nők nem önszántukból viselik, hanem azért, mert a férfi családtagjaik el akarják szigetelni őket.

Cannes polgármestere, David Lisnard két héttel a 85 halottat követelő nizzai terrortámadás után döntött úgy, hogy az egész testet fedő, muszlim vallási jelképre utaló fürdőruhát nem lehet hordani a tengerparti strandokon. Akkor az SOS Racisme nevű szervezet jelentette be, hogy bírósághoz fordul a döntés miatt, most pedig a megyei muszlim unió tiltakozott. A nizzai polgármester a Nice-Matinnek viszont arról beszélt, hogy senki nem rekeszti ki a vallásos muszlimokat, viszont mindenkinek tiszteletben kell tartania a francia köztársaság világi eszméit.

Nemrég Marseille-ben egy muszlim szervezet két olyan tengerparti részt is privatizált, amely addig a város tulajdonában volt, azóta foglalkoznak sokat Franciaországban a burkini viselésével.