Katonákat kért Milánó polgármestere a bandák ellen

Vágólapra másolva!
A fegyveres erők beavatkozását kérte Giuseppe Sala milánói polgármester hétfőn az észak-olaszországi város peremkerületeit uraló dél-amerikai bandák megfékezésére.
Vágólapra másolva!

Giuseppe Sala aggasztónak nevezte a Milánó külvárosi utcáin terjedő erőszakot. A polgármester azt javasolta, hogy

az olasz fegyveres erők katonái legyenek jelen az észak-olaszországi város többnemzetiségű kerületeiben,

ahol a dél-amerikai közösség tagjai vannak többségben.

Giuseppe Sala bejelentette, hogy a november 20-án véget érő szentév lezárulása után az addig a zarándokok biztonságát felügyelő katonák áthelyezését kéri Milánó külvárosába.

A legutolsó bűncselekmény szombat este történt, amikor egy Dominikai Köztársaságból származó, 37 éves férfit két szintén latin-amerikai támadó Milánó utcáin üldözőbe vett, rálőttek, majd meg is késelték. A férfit életveszélyes állapotban szállították kórházba. Júliusban egy tizennyolc éves albán fiút késeltek halálra egy milánói villamoson egy latin-amerikai banda tagjai.

Az észak-olaszországi városban

az MS-13 néven ismert, dél-amerikai eredetű, de nemzetközi bűnszervezet bandái garázdálkodnak.

Többségük El Salvadorból érkezett: a közép-amerikai államon kívül Milánóban él a legnagyobb létszámú salvadori közösség. Számukat hivatalosan 18 ezerre teszik, de az illegális bevándorlókat is számítva a hatóságok szerint mintegy negyvenezer salvadori él Milánóban és térségében. A banda tagjai jól felismerhetők tetoválásaikról és egyforma öltözékükről.