Már a műkorcsolya-Eb-n is videobírót vetettek be

Anna Cappellini, Luca Lanotte, műkorcsolya
Anna Cappellini and Luca Lanotte of Italy compete during short ice dance program during the European Figure Skating Championship in Ostrava, Czech Republic on January 26, 2017. / AFP PHOTO / JOE KLAMAR
Vágólapra másolva!
A nemzetközi szövetség megváltoztatta a jégtáncosok csütörtöki rövidprogramjának eredményét az Ostravában zajló műkorcsolya Európa-bajnokságon.

Eredetileg a 2014-ben világ- és Európa-bajnok Anna Cappellini, Luca Lanotte olasz kettős vezetett, amely azonban egy plusz emelőelemet mutatott be - amint az a videofelvételek alapján kiderült -, ezért egy pontot utólag levont tőlük a zsűri. Ennek eredményeként a 2013-ban kontinensbajnok Jekatyerina Bobrova, Dmitrij Szolovjev orosz páros került az élre.

Anna Cappellini és Luca Lanotte Forrás: AFP/Joe Klamar

A jégtáncosok versenye így még szorosabbá vált, ugyanis az első és a harmadik helyen álló Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron francia kettős között mindössze 0,7 pont a különbség. Utóbbi páros az elmúlt két évben világ- és Európa-bajnok volt.

A szám magyar indulója, a még juniorkorú és a felnőttek között először szerepelt Jakucs Hanna és Illés Dániel 28. lett, így ők nem mutathatják be szombaton a kűrjüket, mert ahhoz a legjobb húszban kellett volna végezniük.

A Jekatyerina Bobrova, Dmitrij Szolovjev orosz páros került az élre Forrás: AFP/Joe Klamar

A módosított eredmény, jégtánc, állás a rövidprogram után:
1. Jekatyerina Bobrova, Dmitrij Szolovjev (orosz) 76,18 pont
2. Anna Cappellini, Luca Lanotte (olasz) 75,65
3. Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron (francia) 75,48
...28. Jakucs Hanna, Illés Dániel 43,50