Ritkán lehet ennyit nevetni gyászoló embereken

A régi város
Vágólapra másolva!
A kétszeres Oscar-díjas A régi város nem könnyű darab, hisz egy múltja elől menekülő, önkéntes remetelétet választó férfiról szól, aki váratlanul elveszti a bátyját, és át kell segítenie a veszteségen kamasz unokaöccsét. Ám amellett, hogy lehangoló, néha fájóan életszagú dráma, egyben ez az egyik legviccesebb film, amit a gyászról készítettek. Megfér benne egymás mellett a melodráma és a morbid humor, elkerüli a témában rejlő legtöbb klisét, és még ha túl is van nyújtva, Casey Affleck sallangmentes alakításától nehéz lesz szabadulni.
Vágólapra másolva!

Kenneth Lonergan emberközeli és emberséges családi drámája olyan premisszára épít, amelynek kötelező kliséit kismillió stúdió- és független film elkoptatta már. Hősük a tékozló fiú, akit hosszú távollét után hazaszólít egy tragédia, szembe kell néznie azon traumákkal, amik miatt elköltözött otthonról. Ebben rendszerint jópofa, csodabogár rokonok és barátok segítik át: nagy sírások, katarzis, meglelt béke, tán még új szerelem is feldereng a horizonton.

Casey Affleck A régi város című filmben Forrás: InterCom

Csak a Sundance-t, ahol tavaly A régi város is debütált, évente elözönlik a hasonszőrű filmek, az Anne Hathaway-féle Rachel esküvőjé-től Robert Downey Jr. A bíró-ján át A régi környék-ig, na tessék, még a magyar címadás is rímel. Ám Roger Ebert intelmeiből tudhatjuk, hogy nem az a lényeg, miről szól egy film, hanem az, hogy hogyan meséli el a történetét. Az író-rendező Lonergan pedig nagyfokú emberismeretet tanúsítva, lélektani hitelességgel forgatott egy filmet a gyászról és a továbblépés nehézségéről, ami nem hajlandó elsimítani az éleket.

A régi város tékozló fiúját Lee Chandlernek hívják (Casey Affleck), egy zárkózott, szűkszavú gondnok Boston külvárosában, akinek hallgatásaiba és tőmondataiba mindenki mást lát bele: az egyik lakó kikéri magának a gorombaságát, a másik a csendes, rejtélyes férfitípust látja benne, és vadul flörtöl vele. Lee viszont nem kér mások társaságából, napjait az ezermesteri feladatok ellátásával, estéit a bárpultnál tölti, és vadidegenekbe köt bele. Nem a legrokonszenvesebb alak, de nem is ellenszenves: a flashbackes nyitójelenet sejteti, nem volt mindig ilyen,

történt valami, ami kiszívta belőle az életet, és nem töltött a helyére semmit.

A hólapátolás és a csőtörések elhárításának monotóniájából egy telefonhívás rántja ki: bátyját, Joe-t (Kyle Chandler) szívinfarktussal kórházba szállították. Mire Lee hazavezet a pár órára lévő szülővárosába, Manchester-by-the-Sea-be, már késő. Mint kiderül, a szívrohamnak volt előzménye, az orvosok krónikus betegséget állapítottak meg Joe-nál, nem jósoltak neki hosszú életet. Joe így végrendeletet is írt, és ekkor éri Lee-t az első meglepetés: a bátyja úgy rendelkezett, hogy ő vegye a gyámsága alá Patricket (Lucas Hedges), Joe tizenhat éves fiát.

Lucas Hedges A régi város című filmben Forrás: InterCom

A film hátralévő részének cselekménye tulajdonképpen a körül a dilemma körül forog, hogy akkor most mit csináljon Lee a nyakába szakadt felelősséggel.

Mesterségesen tupírozott műdráma helyett védhető álláspontok ütköznek.

Lee láthatóan kedveli Patricket, teljesíteni akarja néhai fivére akaratát, de nincs maradása, Bostonba vinné magával az unokaöccsét, akinek érthető okokból esze ágában sincs kiszakadni a környezetéből. A srác nem tipikus hollywoodi tinédzser: Lonergannál kevesen tudnak jobban kamaszokat írni, Patrick egy átlagos tizenéves, vannak haverjai, barátnője (nem is egy), garázszenekara, az érdekli, mikor lehet saját kocsija.

Lonergan, aki sikeres drámaíróként tört be a filmiparba a Számíthatsz rám-mal – majd bukott bele kis híján a monumentális Margaret körüli hercehurcákba – az összes mellékszereplőt emlékezetesen írja meg és játszatja el színészeivel. De A régi város mindenekelőtt Lee portréja, aki szörnyű terhet cipel magával. Eleinte csak találgatni tudunk, mit: Lee régen családos ember volt, ám a feleség, Randi (Michelle Williams) már nincs a képben, a jelenben pedig hol szánakozva, hol ellenségesen méregetik a szülőváros lakói a hazatérő férfit.

Michelle Williams és Casey Affleck A régi város című filmben Forrás: InterCom

A titokról egy óra után, egy mesterien szerkesztett, a naturalista stílust operai teatralitással ellenpontozó montázsban lebben fel a fátyol, ami felér egy gyomorszájon rúgással. A jelenetnek manipulatívnak kellene érződnie, mondván, egy ekkora horderejű eseményre szükségtelen rátenni még egy lapáttal, mégis így lesz önazonos, megköveteli a melodrámát. Felülírja mindazt, amit előtte láttunk, és rétegzi, ahogy ezek után Lee-hez viszonyulunk.

Lee nem egy zárkózott, mogorva figura, akinek ki kell olvasztani a szívét. Ellenkezőleg: labilis és sebezhető, elég egy fuvallat, hogy összeroskadjon, ezért barikádozza el magát minden emberi kontaktustól. Na meg a katolikus bűntudat miatt: a massachusettsi fehér munkásosztálynál még azokban is mélyen gyökerezik a katolikus neveltetés, az önvád, akik nem járnak hetente templomba, ott lapul a felszín alatt, mint a temető lakói a fagyott földben.

Casey Affleck és Lucas Hedges A régi város című filmben Forrás: InterCom

Önvád és önvédelem – néha az az érzésünk, hogy Lee képtelen a kommunikációra, máskor meg, hogy tudja, nem emelheti fel a zsilipkaput, mert az árvíz mindent letarol. A forgatókönyv az életszagú párbeszédek miatt is Oscar-díjat érdemelt, ám A régi város akkor a legerősebb, amikor a kimondatlan, kimondhatatlan szavak dominálnak: ilyen Joe és Lee néma búcsúja, vagy az, hogy Affleck mintha fizikailag lenne képtelen kipréselni a hangokat a tüdejéből. A színész tökéletesen él a kevesebb több elvével, egész testével, merev testtartásával játszik, törékeny repedtfazék-hangját, málészájúságát az elfojtásos karakter szolgálatába állítja.

Akkor miért van az, hogy a film mégsem tudta elérni nálam a kívánt hatást?

Mert nem tudta: az előzetes vélemények alapján arra számítottam, nem lesz elég a százas zsebkendő, ám a nagy gyomros után apránként elvesztett a film, leváltam a szereplőkről. Ilyenkor mindig nehéz megállapítani, hol csúszott félre az élmény, hisz minden adott volt hozzá. Talán épp nem voltam megfelelő hangulatban, ezért könnyebben ki tudott zökkenteni egy-egy felvillanó mobilkijelző a moziteremben; lehet, hogy a túlzott elvárások bosszulták meg magukat.

Kyle Chandler és Casey Affleck A régi város című filmben Forrás: InterCom

De az is benne van a pakliban, hogy Lonergan rosszul lőtte be a 140 perces játékidőt. Az író-rendező első filmje, a szintén kisvárosi családi kapcsolatokat boncolgató Számíthatsz rám két óra alatt maradt, és fent tudta tartani az érzelmi intimitást, míg a Margaret három órája szinte kevés volt az egyéni és közösségi, személyközi és történelmi konfliktusok grandiózus felöleléséhez. A régi város előbbi intimitását próbálta utóbbi léptékeihez passzintani, viszont a finom árnyalatok dacára ez mégiscsak egy hagyományos vonalvezetésű történet, nem elég szűkre szabottan.

Megkockáztatom, hogy a nézők többségének nem lesznek hasonló problémái, és kelleni fog a százas zsepi. Nekem is csak részben okozott csalódást A régi város, az érzelmi megrázkódtatás hiányát kárpótolta Lonergan humora.

Dicséretes, hogy a film nem csúszik át szenvedéspornóba,

a bánat mellett nagy hangsúlyt kapnak a tinédzserkori szexuális bénázások vagy a Star Trek kulturális jelentőségének megvitatása. A bostoni közeg hozza magával az akasztófahumort és a maró szarkazmust is, ami főleg Lee és Patrick csörtéiben érvényesül.

Az pedig már-már tabudöntögető, hogy a vicces és tragikus pillanatok nem válnak külön, kéz a kézben járnak, helyenként morbid módon, zavarba ejtő tónusváltásokkal ötvöződnek. A gyászszertartáson megcsörrenő mobil, vagy épp a film legmegrázóbb pillanatába illesztett némafilmes szerencsétlenkedés egy hordággyal – ezek mind az élet banalitását húzzák alá.

Az élet megy tovább, mondja Lanergan, nincs tekintettel egyéni veszteségekre. Általában ez azt is jelenti, hogy a gyászoló vissza tud térni a világba. A régi város azért őszinte film, azért emelkedik ki a gyász feldolgozásáról szóló drámák közül, mert nem ringat minket kényelmes illúziókba, és tudomásul veszi, hogy vannak traumák, amikből nem lehet továbblépni.

Casey Affleck A régi város című filmben Forrás: InterCom

Nincs katarzis, nincs feloldozás.

Az élet megy tovább, de ez már nem az a régi élet,

nem az a régi város. Valami új, valami kevesebb. De meg lehet benne találni azt, amiért érdemes folytatni.