Taroltak a magyar borok a világversenyeken

bor furmint
Itthon 2017 a furmint éve
Vágólapra másolva!
Évről évre egyre több magyar bor szerepel jól a nemzetközi borversenyeken. Idén a furmint, szamorodni és aszú hozott díjakat.
Vágólapra másolva!

A Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet két bora is aranyérmet nyert a németországi Mundus Vini 2017 nemzetközi borversenyen. A Szent Tamás-dűlőről származó 2013-as évjáratú furmintja az aranyérem mellett megkapta a „Best of show"-díjat is, azaz kategóriáján belül elismerten a legmagasabb minőséget képviseli. Nagy testű, strukturált, rendkívül ásványos száraz fehérbor, amelyben elegánsan jelennek meg a tölgyfahordós ízjegyek – jellemzi a bort Nagy Tamás, a Szent Tamás Szőlőbirtoktól.

A Szent Tamás Pincészet másik aranyérmese a 2013-as szamorodni. A zsűri az összetett struktúra, a kirobbanó gyümölcsösség és a rendkívüli ízgazdagság mellett a sokrétű savszerkezetet értékelte.

– mondja Nagy Tamás.

Itthon 2017 a furmint éve Forrás: Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet

A pincészetnek ezek már nem az első színvonalas borai: a londoni Master of Wine intézet kurzusain a hallgatókat a boraikon keresztül ismertetik meg a furminttal, míg a Las Vegas-i MGM Grand Hotelben a ház bora a Szent Tamás Pincészetből származik. A szőlőbirtok limitált palackszámú csúcsbora, a MAD ONE furmintválogatása pedig március elsejétől jegyezhető elő.

Franciaországban öt magyar bor lett aranyérmes

A párizsi Vinalies Internationales versenyére idén több mint 3 és fél ezer bort neveztek a borászatok, ezek közül 328 vihetett haza aranyérmet. A versenyeztetett 65 magyar bor közül 5 arany-, 13 pedig ezüstérmet kapott.

Aranyat ért Forrás: Origo

A világ egyik legnagyobb borversenyének zsűrije a Figula Pincészet 2015-ös Sóskút olaszrizlingjét, a Varga Pincészet 2015-ös Aranymetszését, a Pajzos 2006-os 5 puttonyos tokaji aszúját, valamint a Grand Tokaj 2013-as két aszúját is aranyéremmel jutalmazta.

Az érmes borok listája itt olvasható.