Idén sem tudtak együtt ünnepelni az ellenzéki pártok

Vágólapra másolva!
A kormány politikáját bírálták az egymástól külön ünneplő ellenzéki pártvezetők ünnepi beszédeikben. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint egész pártok, politikusok gyülekezete és működése épül a tagadásra, az elutasításra, minden ellenzésére és megakadályozására.
Vágólapra másolva!

Magyarország a nagyság kapujában áll, de csak egységgel, együttműködéssel, bátorsággal és a kisszerű pártviták felfüggesztésével lehetünk ismét nagy nemzet, erős, gyarapodó ország - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Hódmezővásárhelyen. Lázár János szerint egész pártok, politikusok gyülekezete és működése épül a tagadásra, az elutasításra, minden ellenzésére és megakadályozására. "Ez már kezd aggasztó mértéket ölteni" - mondta.

Lázár: Egész politikusok gyülekezete épül a tagadásra Forrás: MTI/Rosta Tibor

Harrach: Vannak, akik csak gyűlölködnek

Március 15. a szabadság és a hazaszeretet ünnepe, és az 1848-as hősök emléke megérdemli, hogy méltó és méltóságteljes ünneplést kapjanak - mondta a KDNP frakcióvezetője Márianosztrán. Harrach Péter megjegyezte, vannak, akik méltó ünneplést tartanak, és vannak, akik gyűlölködnek közben.

Az Európán végigsöprő forradalmakban a szabadság gondolata jelent meg -

idézte fel a frakcióvezető, aki Szemere Bertalan egykori miniszterelnök, belügyminiszter szavait idézte: "Vannak idők, midőn a népek lelke, mint a mennynek kapuja, megnyilatkozik, és benne a szabadság érzete csuda módon revelálja magát."

MSZP: Nincs szabadság

Magyarországon nincs szabadság, testvériség és egyenlőség - mondta az MSZP elnöke. Molnár Gyula azt mondta, ahhoz, hogy Magyarországon kormányváltás legyen, szükség van az "utcára, a civilekre, a szakszervezetekre, az ellenzéki pártok együttműködésére és az értelmiségre".

Gyurcsány: Merjenek szabadok lenni

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint szabadság csak a demokratikus jog és intézmények uralmával egyeztethető össze, azzal a világgal, amelyet az elmúlt hét évben feldúltak. A párt ünnepi megemlékezésén Gyurcsány Ferenc arra szólította fel hallgatóságát, hogy merjenek szabadok lenni, tudjanak jó magyarok lenni, és akarjanak európaiak lenni. Egyúttal kijelentette:

Magyarország szabadsága európai szabadság,

az volt 1848-ban is, és az ma is.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke beszédet mond pártja rendezvényén, amelyet az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulója alkalmából tartottak a Pilvax közben Forrás: MTI/Mohai Balázs

LMP: Közösségünk sorsát mi magunk szeretnénk meghatározni

A függetlenség, az önrendelkezés és a szuverenitás gondolata köti össze a 169 évvel ezelőtti forradalmi eseményeket napjainkkal - hangoztatta az LMP társelnöke. Törekvéseink ma is abból az eszméből származnak, hogy saját politikai közösségünk sorsát mi magunk szeretnénk meghatározni - mondta Szél Bernadett.

Védené a szabadságot az Együtt

A szabadság megvédésére, valamint egy "szűk és gonosz érdekkör" elleni kiállásra szólított fel az Együtt alelnöke a párt március 15-ei ünnepi megemlékezésén, a fővárosi Petőfi-szobornál. Berkecz Balázs elmondta: a forradalom és szabadságharc egy bátor nép bátor döntése volt, amely ellentmondott mindannak, amit az akkori világrend, a hatalom pökhendi birtokosai elfogadhatónak tartottak.

Vona: A nép pártján állunk

A magyar nép szabadság iránti vágyát hangsúlyozta Vona Gábor, a Jobbik elnöke ünnepi beszédében. Az ellenzéki politikus szerint sem külföldi helytartóknak, sem hazai földesuraknak nem lehet kiszolgáltatni Magyarországot, pártja ezekkel szemben a nép pártján áll. Vona Gábor értékelése szerint az emberek több szabadságot, igazságot és anyagi biztonságot kérnek. A megjelent néhány száz résztvevőnek beszámolt az európai béruniót célzó kezdeményezésükről, amely azt célozza, hogy az egyenlő munkáért egyenlő bért elve megjelenjen az uniós alapokmányokban.