A károsanyag kibocsátás mértéke alapján határoznák meg az útdíjat

Vágólapra másolva!
A károsanyag kibocsátás mértéke és a megtett távolság alapján határoznák meg az útdíjat
Vágólapra másolva!

A károsanyag-kibocsátás mértéke és a megtett távolság alapján állapítaná meg az útdíjakat az Európai Bizottság, az úgynevezett mobilitási és közlekedési reformcsomagban szereplő javaslatok értelmében. A brüsszeli testület szerint az "Európa mozgásban" elnevezésű kezdeményezéscsomag,

javítaná a forgalom biztonságát, méltányosabbá tenné az úthasználati díjakat, mérsékelné a légszennyezést, a közlekedési dugókat, csökkentené a vállalkozásokat terhelő bürokráciát és az illegális foglalkoztatást, megfelelő körülményeket és pihenést biztosítana a dolgozóknak

. A bizottság egyetlen egy tagállam számára sem tenné kötelezővé az útdíj bevezetését, de azoknak az országoknak, ahol bevezették, meg kellene felelniük bizonyos szabályoknak, a zéró szén-dioxid-kibocsátású autók 75 százalékos kedvezményt kapnának az árból. Az árakba a zajszint, a torlódások vagy a légszennyezés csökkentésének költségeit is beépítenék. A bizottság három napba korlátozná azt az időtartamot, ameddig az uniós állampolgárságú kamionosok az EU valamely másik tagállamában dolgozhatnának úgy, hogy továbbra is csak a hazájukban előírt, a helyi minimálbérnél az esetek többségében lényegesen alacsonyabb béreket kapják.

A javaslatban arra is kitértek, hogy a kamionsofőröknek hat munkanap után kötelező lenne 45 órát pihenniük.

Az EB közlése szerint a bemutatott hosszú távú stratégia célja az ágazat versenyképességének fentartása a tiszta energia és a digitalizáció felé tartó, szociális szempontból méltányos átmenetben. Az átmeneti időszak a nehéz-tehergépkocsik esetén 2023-ig, más járművek számára 2027-ig tartana a bizottsági javaslat értelmében, amelyet még az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.