Százötven éve koronázták magyar királlyá Ferenc Józsefet
Éljen a király!
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Százötven éve, 1867. június 8-án, I. Ferenc József ausztriai császár magyar királlyá koronázásával lezárult egy hosszú, és mély megosztottsággal terhelt korszak. Az Osztrák-Magyar Monarchia megszületését jelentő közjogi aktussal a magyar történelemben új időszak, egy minden addiginál prosperálóbb, páratlan fejlődés, a „boldog békeévek" kora vette kezdetét. Hosszú és rögös út vezetett el addig, hogy az 1848-as forradalmat és szabadságharcot eltipró, közutálatnak örvendő uralkodó véreskezű hóhérból „jóságos schönbrunni öregúrrá" szelídülve, egy egész korszak nosztalgikus szimbólumává váljon.
„Főleg a demokráciákban van nagy szükség a hagyományra. Ugyanis, aki nem ismeri a múltat, nem ítélheti meg a jövőt. A múlt az a talaj, amin állunk. Tanítómesterünk, megmutatja, hogy milyen hibákat nem szabad újra elkövetnünk."
(Habsburg Ottó)
A forradalom szelében lépett ki a világtörténelem színpadára
Ferenc József, Habsburg-Lotaringiai Károly főherceg és Wittelsbach Zsófia elsőszülött fia, 1830. augusztus 18-án látta meg a napvilágot Bécsben.
Az ifjú főherceget az 1848-as, Európán végigsöprő forradalmak fergetege nyomán kialakult válság juttatta a császári trónra.
A Pesten 1848. március 15-én kitört forradalom felkészületlenül érte az udvart.
A Hofburg konzervatív köreiben – melynek Ferenc József anyja, Zsófia főhercegnő volt az egyik legfőbb hangadója – mély megütközést keltett, hogy a gyengekezű és könnyen befolyásolható uralkodó,
V. Ferdinánd szentesítette a magyar országgyűlés által megalkotott „rebellis" áprilisi törvényeket.
Zsófia, valamint az udvar ultrakonzervatívjai Ferdinándot alkalmatlannak tartották a „lázadó" magyarokkal szembeni erélyes fellépésre.
Ebbéli meggyőződésüket az 1848 késő tavaszától kibontakozó magyar szabadságharc eseményei csak megerősítették. A rendkívül becsvágyó főhercegnő az udvaron belül 1848 őszétől kibontakozó vezetési válságban kitűnő lehetőséget látott arra, hogy „helyzetbe hozza" a 18. életévét még éppen csak betöltött fiát.
A konzervatívok által megszervezett udvari puccs 1848 novemberében a gyengeelméjűnek kikiáltott uralkodó, a „jóságos" Ferdinánd lemondatásához vezetett.
Noha a trónöröklés rendje szerint a lemondott uralkodót Ferenc József apja, Károly követte volna a trónon, a főhercegi családon belül a nadrágot viselő hitves,
az erélyes Zsófia férjét is rábírta, hogy mondjon le a trónról fiuk, Ferenc József javára.
1848. december 2-án a csehországi Olmützben az ifjú főherceget ausztriai császárrá koronázták, és ezzel Ferenc József kilépett a világtörténelem színpadára.
Zsófia főhercegnő a „rebellis magyarok" kemény megbüntetést követelte
Amikor Ferenc József elfoglalta a trónt, a Habsburg Birodalom az egyik legsúlyosabb válságán ment keresztül. A fiatal uralkodó politikai gondolkodására a kezdetekben két személy, a bécsi forradalom idején menesztett nagyhatalmú kancellár, Metternich herceg, valamint anyja, Zsófia főhercegnő gyakorolt döntő befolyást.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeiből az ifjú császár – elsősorban Zsófia sugalmazására - azt a tanulságot szűrte le, hogy a bajok fő oka az erős központi hatalom és centralizáció hiánya,
de mindenekelőtt a magyarok közjogi különállása.
Zsófia a szabadságharc leverése után a „lázadó magyarok" kemény megbüntetése mellett tört lándzsát. Közjogi értelemben Ferenc József, mint magyar király helyzete azonban korántsem volt egyértelmű, mivel V. Ferdinánd csak a magyar országgyűlés hozzájárulásával mondhatott volna le érvényesen Szent István koronájáról.
A helyzetet tovább bonyolította a debreceni országgyűlés 1849. április 14-én Kossuth Lajos indítványára meghozott, a Habsburg-ház trónfosztását kimondó határozata.
Az udvar természetesen soha sem ismerte el joghatályosnak a detronizációt,
mi több, a debreceni trónfosztás egyenesen kapóra jött Ferenc Józsefnek ahhoz, hogy megtagadja a magyar alkotmányra való felesküdését, valamint az 1848-as áprilisi törvények elismerését.
Nem volt nála ekkoriban gyűlöletesebb személy
Az udvar a világosi fegyverletétel után elérkezettnek látta az időt ahhoz is, hogy a 17. századból származó jogeljátszási elvre hivatkozva, közjogi értelemben annulálja a magyar alkotmányt, és az uralkodó az országgyűlés mellőzésével nyíltan abszolutisztikus, rendeleti kormányzást vezessen be. Az orosz cár megbékélésre vonatkozó tanácsát figyelmen kívül hagyva a bosszúra szomjas Zsófia és az udvar ultrakonzervatív körei véres példastatuálást követeltek az uralkodótól.
Az ifjú Ferenc József magáévá téve e körök követelését,
végül szabad folyást engedett báró Julius von Haynau táborszernagy nemzetközi felháborodást kiváltó véres bosszúhadjáratának.
A császár a nemzetközi tiltakozás hatására menesztette Haynaut, ám az 1851-es szilveszteri pátenssel nyíltan neoabszolutista kormányzást vezetett be Magyarországon. A jogeljátszási elv alapján az udvar Magyarországot minden korábbi önállóságától megfosztva, az osztrák örökös tartományok közé akarta beolvasztani.
Az 1850-es években, a magyar történelmi emlékezetben csak Bach-korszakként fennmaradt évtizedben felszámolták a városi és vármegyei önkormányzatokat, osztrák törvényeket oktrojáltak az országra, valamint bevezették az osztrák oktatási rendszert,
és erőteljes germanizációba kezdtek.
Ezekben az években az osztrák beolvasztó törekvésekkel szemben a passzív rezisztencia, azaz a törvények és hatósági intézkedések elszabotálásának fegyveréhez nyúló magyarság szemében Ferenc József vált a leggyűlöletesebb személlyé.
Új idők hűvös szelei borzolták a kétfejű sas tollait
A császárt 1852-es magyarországi látogatása idején országszerte néma és mély megvetés övezte, de öt évvel későbbi látogatása során sem sokat közeledett egymáshoz az uralkodó és népe. Az erőszakos centralizációs kísérletek az 1850-es évek legvégére a magyar passzív ellenállás, és a Habsburg-ház számára kedvezőtlenné vált nemzetközi események miatt zátonyra futottak.
1859-ben Cavour gróf piemonti miniszterelnök,az olasz egység atyja,és III. Napóleon császár nyíltan Habsburg-ellenes szövetséget kötöttek. A szárd-francia-osztrák háborúban
az 1859. június 24-én lezajlott solferinói ütközetben Ferenc József hadai súlyos vereséget szenvedtek.
A csatavesztés következtében Ausztria kénytelen volt feladni itáliai birtokai nagyobb részét, így többek között Lombardiát, Pármát és Toszkánát.
A Habsburg Birodalom megrendült helyzete, valamint a magyarországi abszolutisztikus kormányzás csődje
addigi politikájának felülvizsgálatára kényszerítette Ferenc Józsefet.
Még 1859-ben menesztette az abszolutista kormányzás gyűlölt figuráját, Alexander von Bach bárót, majd az 1860. október 20-án kiadott októberi diplomával visszahelyezte jogállásába az 1848 előtti korlátozott jogkörű magyar országgyűlést.
Az uralkodó az 1861 február 26-án szentesített februári pátenssel az azonos jogokat élvező tartományi parlamentek fölé egy kétkamarás birodalmi gyűlést (Reichstag) emelt, amelynek 383 képviselői helyére Magyarország 85, Erdély pedig 26 képviselőt küldhetett. Az 1861-es pozsonyi országgyűlés azonban elvetette a császár reformtervét, amire válaszul Ferenc József felfüggesztette az országgyűlést, és ismét visszatért a rendeleti kormányzásra Anton von Schmerling helytartósága mellett.
Ferenc József titokban üzent a "haza bölcsének"
Az 1849-től eltelt bő egy évtized alatt azonban sok minden megváltozott, elsősorban az európai nagyhatalmi helyzetben.
Az erős és felemelkedőben lévő Poroszország kancellárja, Otto von Bismarck nem akart Ausztriával közösködni, és a Habsburgok kiiktatásával, Poroszország vezetésével igyekezett megteremteni a német egységet. Az 1864-es porosz-dán-osztrák háború tovább súlyosbította Ausztria külpolitikai helyzetét.
Ekkor gyökeres fordulat történt Ferenc József Magyarországgal szemben addig folytatott politikájában.
A Habsburg Birodalom megrendült helyzete miatt, és nem utolsósorban a császár fiatal hitvese, a szépséges Erzsébet császárné tanácsára Ferenc József 1864 januárjában titokban felvette a kapcsolatot a kiegyezéspárti Deák Ferenccel.
Deák ennek hatására írta meg híres, 1864 áprilisában megjelent húsvéti cikkét, amelyben felvázolta azokat a közjogi gondolatokat, melyek három évvel később, a kiegyezés fundamentumává váltak.
A königgrätzi csatavesztéstől az Osztrák-Magyar Monarchia megszületéséig
A magyarsággal való történelmi megbékéléshez azonban ismét egy külpolitikai esemény,
az 1866-os porosz-osztrák háború adta meg a végső lökést.
A császári csapatok az 1866 július 3-án lezajlott königgrätzi csatában súlyos vereséget szenvedtek el Helmuth von Moltke tábornagy porosz haderejétől.
A königgrätzi csatavesztéssel a Habsburgok német birodalmi aspirációi mindörökre sírba szálltak; az 1866 augusztus 23-án aláírt prágai békeszerződésben pedig Ausztria nem csak a német egység megvalósításáról kellett hogy lemondjon Poroszország javára, hanem még Veneto tartományt (Velencét) is át kénytelen volt átadni Olaszországnak.
A csatavesztés után felgyorsultak a kiegyezést előkészítő tárgyalások,
és 1867 tavaszára megszületett az a közjogi megállapodás, amely visszaállította a magyar alkotmányosságot . Helyreállították az országgyűlés szuverenitását, döntöttek az önálló, a parlamentnek felelős kormány felállításáról, valamint a hadügy, a külügy, és a pénzügyek közös irányítás alá helyezéséről.
A májusában elfogadott 1867. évi XII. törvénycikk deklarálta a perszonáluniót,
és ezzel megszületett az Osztrák-Magyar Monarchia.
Már csak egyetlen közjogi lépés maradt hátra a történelmi kibékülés megpecsételéséhez, Ferenc József magyar királlyá koronázása.
A kiegyezés hírére új remény éledt a szívekben
A bukott forradalom és az abszolutizmus sötét évei után a kiegyezés, illetve a koronázás híre új reményt és lelkesedést öntött a magyarságba.
Az egész ország lázasan készülődött erre a rendkívüli eseményre.
A koronázási jelvényeket már két nappal a június 8-ra kitűzött ceremónia előtt a királyi palotában található őrzőhelyéről a királyi lakosztályba vitték át.
A koronát méretre igazították, parafával és szattyánbőrrel bélelték ki, majd a klenódiumokat másnap az összes budai és pesti templom harangzúgása mellett ünnepélyes menetben a koronázás helyszínére, a budavári Nagyboldogasszony templomba (Mátyás-templomba) szállították.
Még aznap megtartották a koronázási ceremónia főpróbáját, amelyre nagy szükség is volt, hiszen a ceremónia bonyolult rendjét 21 oldalas szertartáskönyv rögzítette.
Zúgtak a harangok, miközben Ferenc József fejére helyezték Szent István koronáját
A nagy napon hajnali négy órakor 21 ágyúlövés ébresztette a város lakóit.
A koronázási menet hét órakor indult el a királyi palotából a Mátyás templomba,
ahol a magyar koronázások történetében először a királynét nem a király koronázása utáni napon, hanem férjével egyszerre koronázták meg. A templom teljes belső tere arannyal díszített bordó bársonyban pompázott, főhajójában két pár trónt helyeztek el, az egyiken a koronázás előtt, a másikon utána foglalt helyet a királyi pár.
Az ünnepi eskütételt követően Simor János hercegprímás, esztergomi érsek szent olajjal felkente Ferenc Józsefet, aki magára vette a palástot, majd Szent István pallosával megtette a szokásos keresztvágást, és az oldalán függő hüvelyébe rejtette a kardot.
Ezután a hercegprímás és a nádort helyettesítő Andrássy Gyula gróf, az új felelős magyar kormány miniszterelnöke Ferenc József fejére helyezte Szent István koronáját. Jobb kezébe adták a jogart, a balba az országalmát, és harangzúgás, valamint a katonaság sortüze közepette felvezették a trónra.
Éljen a király!
Miután Ferenc József teljes koronázási díszben elfoglalta helyét a trónon, Andrássy gróf lekapta fejéről kócsagtollas süvegét és azt meglengetve harsányan elkiáltotta magát: Éljen a király!
A templomban helyet foglalók felállva egy emberként visszhangozták: Éljen a király!
Az odakint várakozó hatalmas tömeg meghallotta a koronázó templomból kiszűrődő éljenzést. Az ekkor már euforikus hangulatban lévő tömegből több ezer torokból harsant fel ismét és egyszerre: Éljen a király!
Megkondultak a Mátyás-templom harangjai, mire a város összes templomában húzni kezdték a harangokat.
Odabent eközben megtörtént Erzsébet királyné megkoronázása is, amely kizárólag egyházi szertartás volt.
Erzsébetet a veszprémi püspök kente fel, aki az úgynevezett házi koronát helyezte a fejére. A hercegprímás és Andrássy a király fejéről levett Szent Koronát a királyné jobb vállához érintette, majd kezébe adták a jogart és az országalmát.
Ezt követte az ünnepi mise, felcsendült Liszt Ferenc erre az alkalomra komponált Koronázási miséje (a híres zeneszerző a karzatról nézte az eseményeket), melynek elhangzása után Erzsébet kíséretével, az éljenző tömeg sorfala között visszament a királyi palotába.
A díszlövésektől felágaskodott a király lova
A koronázási menet átvonult a mai Kapisztrán téren álló helyőrségi templomba, ahol Ferenc József aranysarkantyús vitézeket avatott. A király ezután a pesti Belvárosi Nagyboldogasszony plébániatemplom előtti, (ma Március 15.) térre lovagolt,
és egy emelvényen nyilvánosan letette a koronázási esküt.
(A teret ennek emlékére hívták 1874 és 1948 között Eskü térnek, és 1932-ben itt állították fel Erzsébet királyné szobrát, amely most az Erzsébet híd budai lábánál áll.)
Az ünnepi menet ezután harangzúgás közben átvonult a mai Széchenyi István térre, majd a király lován felrúgtatott a koronázási dombra, amelyet április 26. és június 5. között építettek a 72 vármegyéből küldött földből.
A domb tetején megtette a szertartásos napvágást a négy világtáj felé,
azt jelképezve, hogy az országot bármely irányból fenyegető ellenségtől megvédi, eközben a díszlövésektől megriadt lova felágaskodott.
A menet a Lánchídon át tért vissza a budai palotába, ahol a király koronában és Szent István palástjában, a királyné a koronáját jelképező diadémmal a fején részt vett a koronázási lakomán. Ezzel egy időben a Vérmezőn ökörsütést rendeztek a népnek.
Adomány a hadirokkant honvédeknek a megbékélés jegyében
A királyi pár az országtól koronázási ajándékként a számukra felújított gödöllői Grassalkovich-kastélyt kapta, továbbá kétszer ötvenezer aranyforintot, Ferenc József és Erzsébet a megbékélés jegyében a százezer aranykoronát teljes egészében a hadirokkant honvédok, illetve hadiárvák javára ajánlották fel.
A koronázáskor viselt uralkodói ruhákat a ceremóniát követően - az akkori szokás szerint - a templomnak adományozták, és liturgikus ruhákká alakították.
A színpompás koronázási ceremóniával új korszak, az évtizedekig tartó béke, és addig soha nem látott fejlődés kora köszöntött a magyarságra,
megszületett a Duna-menti birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia.
Sok minden őrzi a koronázás emlékét
Az ünnep alkalmából több ezüst és arany emlékérmet bocsátottak ki. A ceremóniáról Jókai Mór is megemlékezett Királykoronázás című írásában, a koronázás több festőművészt is megihletett, mások mellett Székely Bertalant és az osztrák Eduard von Engerthet.
A ceremónia alkalmával készültek az első dokumentatív célú magyar fényképek.
Ferenc Józsefről már a koronázás előtt árusítottak olyan fényképeket, amelyeken fején a koronával vagy éppen a kardvágás közben ábrázolták, feleségéről pedig már 1866-ban elkészültek az első koronázási fotók.
Az évforduló alkalmából nyílt kiállítás 2018 végéig tekinthető meg a Mátyás-templomban.