Nincs baj Katarban, csak teheneket reptetnek

tehén
A holstein-fríz fajtájú szarvasmarhákon végzett kísérletek eredményei még a kutatókat is megdöbbentették
Vágólapra másolva!
Katart gyakorlatilag csak hajóval és repülővel lehet megközelíteni, mióta a szomszédos országok blokád alá vonták az arab államot. Bár a katari kommunikáció szerint egy évre elegendő élelmiszertartaléka van az országnak, már segélyszállítmányok is indultak, sőt hatvan repülővel hoznak teheneket egy farmra.
Vágólapra másolva!

Minden bizonnyal a történelem legnagyobb szarvasmarha-reptetésére készül Katar. Mint ismert, Katart körbezárták a környező arab országok, mert szerintük

Katar támogatja a terrorizmust, és beavatkozik más országok belpolitikájába.

A hír hatására a helyiek a boltokat kifosztották, Katart leminősítették és a Katarhoz köthető személyek bahreini számláit befagyasztották.

Ezek ellenére sincs pánik Katarban, szerintük egy évre elegendő élelmiszertartaléka van az országnak, sőt a katari pénzügyminiszter szerint a szomszédos országoknak ugyanúgy fájni fog a blokád, mint nekik.

Bevásárolnak az emberek egy dohai ABC-áruházban 2017. június 5-én, miután négy arab ország: Bahrein, Egyiptom, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Katarral Forrás: MTI/AP/Doha News

Az optimista katari hozzáállást némileg árnyalja, hogy már megindultak a segélyszállítmányok Iránból, 90 tonna élelmet és zöldséget küldtek 5 teherszállítóval. Most viszont egészen szokatlan utasok lepik el a Qatar Airways hatvan járatát:

tehenek.

Egy katari üzletember úgy döntött, hogy a helyi tejellátást mindenképpen biztosítani kell, amire nem talált jobb megoldást, minthogy 4 ezer tehenet keresztülreptet az Arab-sivatagon.

Mivel az állatok elég súlyosak, átlagosan 590 kilogrammot nyomnak,

ezért a négyezer tehenet 60 járattal tudják csak az Egyesült Államokból és Ausztráliából Katarba szállítani.

Irány Katar! Forrás: Freestockphotos.biz

A radikális megoldásra azért van szükség, mert Szaúd-Arábia lezárta a szárazföldi határt, amelyen át az élelmiszerszállítmányok 40 százaléka érkezett az országba. A tejtermékek jelentős része is ezen az egy határátkelőn jutott Katarba.

A Bloomberg egyik szakértője szerint egy Al-Khayyat nevű üzletember – az embargótól függetlenül – egy Dohától 50 kilométerre lévő farmot bővít, amelynek célja,

az ország élelmiszerfüggőségének csökkentése.

A farmon hetven focipályányi területen terem fű, a tej mellett a juhsajt és a hús lenne a legfőbb árujuk. Eredetileg a teheneket hajóval hozták volna az országba szeptemberig, de az embargó miatt most felgyorsították a folyamatot.

A Qatar Airways szokatlan utasokra számíthat Forrás: Flickr/Aero Icarus

A tejtermelés már június végén kezdődik, ami a katari tejkereslet harmadát fedezheti július közepétől.
Az istállók készen állnak a tehenek fogadására, a szállítás várhatóan 8 millió dollárba kerül.

Ez átszámolva 2,2 milliárd forintnak felel meg.