Kisebbek maradnak a nem tehéntejet ivó gyerekek

főzés tej laktóz laktózérzékenyésg gyerek
A little girl sitting at her breakfast table with a bowl of milk.
Vágólapra másolva!
Azok a gyerekek, akik tehéntej helyett más állati tejet vagy növényi tejhelyettesítőket isznak, kicsit alacsonyabbak maradnak tehéntejet ivó társaiknál – mutatta ki egy kanadai felmérés.
Vágólapra másolva!

Az adatok szerint azok a gyerekek, akik nem tehéntejet isznak, naponta elfogyasztott poharanként 0.4 centiméterrel alacsonyabbak az életkoruk szerinti átlagnál, míg a tehéntejet ivók napi poharanként 0.2 centiméterrel magasabbak. A tanulmány eredményei az American Journal of Clinical Nutrition című táplálkozástudományi folyóiratban láttak napvilágot.

Az összefüggések arra vallanak, hogy minél több más állati tejet, illetve tejhelyettesítőt isznak a gyerekek, annál inkább elmaradnak társaiktól a növekedésben. Egy hároméves gyerek például, aki naponta három pohárnyi nem-tehéntejet fogyaszt, akár másfél centivel alacsonyabb lehet azoknál, akik naponta ugyanennyi tehéntejet isznak.

Forrás: Freestockphotos.biz

Ez a testmagasságbeli különbség nagyjából megfelel az Egészségügyi Világszervezet által alkalmazott növekedési táblázat fő percentilis-vonalai közötti különbségnek – tájékoztatott Dr. Jonathon Maguire gyermekgyógyász, a toronto-i St. Michael's Hospital orvosa és a cikk vezető szerzője. A napi három pohár nem-tehéntej fogyasztásának megfelelő másfél centiméternyi különbség konkrétan az átlagból (50. percentilis) az átlagosnál alacsonyabb (15. percentilis) kategóriába sorol át egy hároméves gyereket.

A tanulmány azt is kimutatta, hogy még azok a gyerekek is alacsonyabbak az átlagnál, akik vegyesen isznak tehéntejet és nem-tehéntejet. Mint Maguire rámutatott, ez arra utal, hogy a nem-tehéntej fogyasztása és az alacsonyabb növés közötti összefüggés nem törhető meg azzal, ha némi tehéntejet is beiktatunk a gyerek étrendjébe.

Bár az összefüggés okát nem vizsgálta a tanulmány, a szerzők feltevése szerint a növekedésbeli elmaradás abból adódik, hogy a nem-tehéntejet ivó gyerekek kevesebb fehérjéhez és zsírhoz jutnak.

Forrás: Photononstop/Catherine Delahaye

A kutatás

A testmagasság az általános egészségi és fejlődési állapot fontos mérőszáma – hangsúlyozta Maguire. Európához hasonlóan az észak-amerikai gyerekek számára is hagyományosan a tehéntej a fehérje és zsír egyik fő beviteli forrása, ám egyre több szülő dönt úgy – különböző megfontolásokból –, hogy tehéntej helyett egyéb tejet vagy növényi tejpótló készítményeket ad a gyerekének, s ezek tápértéke elmaradhat a tehéntejétől.

„A tehéntej tápértéke az USA-ban és Kanadában szabályozás alá esik, míg a legtöbb nem-tehéntejre ez a szabályozás nem vonatkozik – magyarázta Maguire. – A szabályozás hiánya azt jelenti, hogy a nem-tehéntejek táplálkozási értéke, különös tekintettel a fehérje- és zsírtartalomra, termékenként változó." Például míg két pohár tehéntej 16 gramm fehérjét tartalmaz, ami egy hároméves gyerek napi ajánlott fehérjebevitelének 100 százalékát fedezi, két pohár mandulatej csupán a napi ajánlott bevitel 25 százalékának megfelelő 4 gramm fehérjét biztosít, és elképzelhető, hogy a különbözetet nem kapja meg a gyerek más forrásokból.

A kutatók összesen 5034, 24 és 72 hónap közötti gyereket vontak be a vizsgálatba. A gyerekek 92 százaléka naponta fogyasztott tehéntejet, míg 13 százalékuk napi rendszerességgel ivott nem-tehéntejet (is). Bár a gyerekek túlnyomó többsége változatlanul napi szinten iszik tehéntejet, a nem-tehéntejet ivók aránya arra vall, hogy e termékek népszerűsége nőtt az utóbbi években, feltehetőleg a vélt egészségügyi előnyökkel összefüggésben – kommentálta a számokat Maguire, majd hozzátette: mivel nagyon új tendenciáról van szó, a nem-tehéntejek gyermekkori növekedésre gyakorolt hatásáról eddig kevés tanulmány készült. Mivel alig akad a témában tudományos eredmény, az átlagos fogyasztó nehezen igazodhat el a tehéntej kontra egyéb tej körüli vitában.

Forrás: Thinkstock

Kritikák

Kritikusok a cikk korlátai közt említik, hogy bár a szerzők egy sor egyéb tényezőt figyelembe vettek – köztük az életkort, a nemet, a testtömeg-indexet, az anya etnikai hovatartozását és testmagasságát, illetve a család anyagi helyzetét –, sem a gyermek étrendjének általános jellemzőire, sem a tehéntej helyett használt konkrét helyettesítő mibenlétére nem kérdeztek rá. „Ezek elég nagy fehér foltok a tanulmányban – figyelmeztet Erin Corrigan, a miami Nicklaus Children's Hospital dietetikusa. – Nem tudjuk, miért ittak ezek a gyerekek mást, mint tehéntejet. Nem tudjuk meg például, hogy a családjuk vegetáriánus, vagy esetleg vegán." A szakember hozzáfűzte: a vegetáriánus táplálkozás a kisebb gyerekek számára is lehet egészséges, de a vegán étrend már nehezebb ügy.

„Sok függ a gyerektől; attól, hogy hogyan fogadja el az étrendet – vélekedett Corrigan. – Nem mindegy, hogy a gyerek csak édes péksüteményeket és tésztát eszik, vagy változatos étrenden él, aminek része lehet például a quinoa, a hüvelyesek, a tempeh és az avokádó."

A tanulmány nem azt akarja mondani, hogy a tehéntej elengedhetetlen a gyerekek egészséges fejlődéséhez – szögezi le Maguire, hangsúlyozva: ő csak azt szeretné, ha a szülők nem hinnének automatikusan a hirdetések szlogenjeinek, amelyek a tej-alternatívákat egészségesebbnek állítják be. „Ha egyszer vannak olyan termékek, amelyeket a tehéntejjel egyenértékűként hirdetnek és forgalmaznak, én fogyasztóként és szülőként tudni szeretném, hogy valóban ugyanolyan hatással vannak-e a gyermekem növekedésére" – mondta a kutatóorvos.