Trócsányi: A jog nem ismeri a polgári engedetlenséget

Vágólapra másolva!
Az alkotmány biztosítja azokat a jogi eszközöket, amelyekkel egy polgár vagy szervezet kifejezheti elégedetlenségét egy jogszabállyal szemben, de a polgári engedetlenséget a jog nem ismeri - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter az M1-en szerdán.
Vágólapra másolva!

A politikus arra reagált, hogy miután a parlament kedden elfogadta a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt, a Társaság a Szabadságjogokért és a Magyar Helsinki Bizottság bejelentette,

nem tesznek eleget a jogszabály előírásainak

és nem regisztrálnak.

Trócsányi László azt mondta: természetesen mindenkinek jogában áll véleményt mondani és elégedetlenségét jogszerűen kifejezésre juttatni, továbbá lehet alkotmányjogi panasszal élni, és vannak egyéb fórumok, amelyekhez fordulni lehet.

Véleménye szerint azonban alapvető elvárás, hogy a jogszabályokat mindenkinek be kell tartania.

- fűzte hozzá.

Ahmed-ügy: nyomás alá kerülhet a bíró

A minisztert arról is kérdezték, hogy az Európai Parlament (EP) május 17-ei határozatában kitért a tavaly novemberben, a Szegedi Törvényszéken terrorcselekmény és határzár tiltott átlépésének bűntette miatt tíz év fegyházra ítélt Ahmed H. szír állampolgár esetére.

Trócsányi László a csütörtökön másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódó üggyel kapcsolatos EP-állásfoglalásról azt mondta: "megdöbbenéssel tapasztalta", mert

Ilyen esetben ugyanis olyan nyomás alá kerülhet a bíró, amely befolyásolja őt ítélete meghozatalában - mondta, majd hozzátette: igazságügy-miniszterként "sosem vette a bátorságot" arra, hogy véleményt mondjon egy nem jogerős ítéletről.