Dömötör Csaba: Az uniós menekültügyi ügynökség felgyorsítja a bevándorlást

Illegális bevándorlás - Sajtótájékoztató Röszkén
Dömötör Csaba
Vágólapra másolva!
Az újonnan alakuló Európai Menekültügyi Ügynökség felgyorsítja a migrációt - ezt mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára. Szerinte az intézmény jogokat is elvonna a tagországoktól, ezért a magyar kormány nem ért egyet a felállításával. Szerinte sokat mond a kezdeményezésről, hogy a DK-s Niedermüller Péter is részt vett az alapító tárgyalásokon.
Vágólapra másolva!

Az uniós menekültügyi intézmény létrehozása felgyorsítaná a bevándorlást - erről beszélt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a frissen bejelentett Európai Menekültügyi Ügynökség kapcsán azt mondta, hogy

annak létrehozása szemben áll a kormány álláspontjával, mert megkönnyítené, felgyorsítaná a bevándorlást.

Dömötör Csaba úgy fogalmazott, hogy az új uniós menekültügyi intézményt sokkal inkább bevándorlásszervező hivatalnak lehetne nevezni, mivel feladata a menekültügyi eljárások gyorsabbá, hatékonyabbá tétele, azaz gyakorlatilag a migráció megkönnyítése. „Ráadásul jogköröket vesz el a tagországoktól, mindez pedig szembemegy a kormány álláspontjával” - mondta.

Dömötör Csaba Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Kiemelte, hogy a határokat kell megvédeni, Európának pedig képesnek kell lennie a határok előtt megfékezni az illegális bevándorlást.

Az államtitkár arra is kitért, hogy Niedermüller Péter DK-s európai parlamenti képviselő részt vett az ügynökségről szóló egyeztetéseken, szerinte ez már „önmagában is beszédes”. Megjegyezte, hogy a magyarországi ellenzéki pártok az elhibázott brüsszeli politika támogatói, példaként említette Botka Lászlónak, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének ígéretét, hogy hatalomra kerülésük esetén elbontják a déli határzárat.

Nemzeti konzultáció

A közelmúltban zárult nemzeti konzultációról is szó volt az interjúban, Dömötör a legfontosabb témaként a bevándorlást nevezte meg. „Sokadik olyan alkalom volt, amikor a magyar emberek kinyilvánították, hogy nem kérnek az illegális bevándorlásból és a betelepítési programokból” - mondta. Szerinte a Földközi-tenger térségéből változatlanul óriási nyomás nehezedik Európára, ennek ellenére az Európai Bizottság továbbra is a betelepítési programokat erőlteti, ahelyett, hogy a határok megerősítését tűzné ki célul.

Ezzel összefüggésben elmondta, hogy Magyarországon a déli határzár beváltotta a reményeket, csökkent az onnan érkező nyomás, de a helyzet bármikor változhat.

Németországi elemzések alapján 6,6 millió ember vár arra, hogy Európába induljon.

A kabinetiroda államtitkára szerint különösen furcsa, hogy az Európai Bizottság alelnöke a mostani illegális bevándorlókat az 1956-os menekültekhez hasonlította, mivel ők valóban az életüket mentették és nem támadtak kövekkel a rendőrökre, inkább a hatóságokkal együttműködve érkeztek a nyugat-európai országokba. „Az illegális bevándorlók egy részéről ez nem mondható el” - mondta.