Vágólapra másolva!
Újabb utasforgalmi rekordok közelében pörgött a hétvégén a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma, mivel egyszerre három, nagy nemzetközi sportesemény ért véget vasárnap Magyarországon. A világszinten is rangos események résztvevői, a szakmai stábok és a sok ezer szurkoló is ezekben a napokban utazik el Magyarországról, a budapesti repülőtér pedig állja az utasok rohamát.
Vágólapra másolva!

Vasárnap 189 érkező és 191 induló repülőgép valamint összesen 49 280 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ami igazi napi forgalmi csúcsnak számít – írja a Budapest Airport közleményében. Éppen a kiemelten fontos nemzetközi események miatt cseppet sem lazítottak a repülőtéri biztonsági ellenőrzéseken, a repülőtér forgalmában mégsem történt komolyabb fennakadás. A különböző repülőtéri szolgálatok és szervezetek szoros együttműködésének köszönhetően

még a délután 16 és este 19 óra közötti időben is időben tudtak elstartolni a gépek,

pedig ekkor távoztak sorban egymás után a Forma-1-es pilóták, a versenyzői csapatok és a szponzorok magángépei is.

Három nagy sportesemény is véget ért

A repülőtér 2A és 2B terminálján valamennyi utasbiztonsági soron teljes létszámmal várták az induló utasok rohamát, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság megerősített járőrökkel felügyelt a légikikötő rendjére és a közúti előtér forgalmára. Erre annál is inkább nagy szükség volt, mivel egymás után érkeztek az budapesti úszó világbajnokságon (FINA 2017) résztvevő csapatok, a Győrben rendezett ifjúsági olimpiai fesztivál (EYOF) sportküldöttségei alaposan megpakolt autóbuszokkal, és nem utolsósorban ekkoriban indultak haza a 32. Pirelli F-1 Magyar Nagydíj szurkolói.

Képünk illusztráció Forrás: Budapest Airport/Hardy Mihály

A csúcsforgalom hétfőn és kedden sem enyhül, hiszen sokan csak az események zárónapja utáni időpontra tudtak repülőjegyet váltani, míg

mások megtoldották a sportos hétvégét néhány napos magyarországi nyaralással is.

Az ugrásszerűen megnövekedett forgalmi igényeket jól mutatja, hogy a Lufthansa német légitársaság a ma délután 18.35-kor induló LH1341-es járatán a szokásos Airbus A321-es helyett a majdnem kétszer akkor befogadó képességű Airbus A340-est állította be a budapesti járaton.