Két halottja van a kenyai elnökválasztásnak

ODINGA, Raila; KENYATTA, Uhuru
Nairobi, 2017. augusztus 10. A Raila Odinga kenyai ellenzéki államfőjelölt támogatói által felgyújtott autógumi ég Nairobiban 2017. augusztus 10-én, két nappal a kenyai államfő- és parlamenti választások után. Odinga szerint hackerek feltörték a választási bizottság rendszerét és meghamisították az eredményeket, ezért Uhuru Kenyatta elnök győzelme érvénytelen. (MTI/EPA/Kurokava Dai)
Vágólapra másolva!
A kenyai elnökválasztás eredményhirdetése után kitört tüntetésen két ember meghalt, öten pedig megsérültek.
Vágólapra másolva!

A kenyai Kisumu külvárosában kezdtek el tüntetni az ellenzékiek - mondta a rendőrfőnök.
Az utcákra özönlött tömeget alig bírta feloszlatni a rendőrség, végül fegyvert kellett használniuk. A tüntetők eltorlaszolták az utakat, barikádot emeltek amit meg is gyújtottak.

Forrás: MTI/EPA/Kurokava Dai

A rendőrség éles lőszerrel lőtt a tüntetőkre, akik Raila Odinga ellenzéki vezető oldalán állnak. Raila szerint elcsalták a választásokat, és érvénytelen Uhuru Kenyatta győzelme.