40 milliárd forint jut a munkaerő képzésére

Mercedes-Benz Gyár duális képzés, Kecskemét autó kocsi Mercedes
Mercedes-Benz Gyár duális képzés. Négy szakmát mutatott be pályaválasztás előtt álló lányoknak a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár. Kecskemét, 2016.12.14.
Vágólapra másolva!
Az ősszel újra lehetőséget kapnak a hazai cégek, hogy uniós forrásból fejlesszék munkavállalóik készségeit - írja a Világgazdaság. A mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv-k), illetve a nagyvállalatok összesen mintegy 40 milliárd forintot fordíthatnak erre a célra. 
Vágólapra másolva!

A kkv-knak 19,04 milliárd forintot különítettek el, a nagyvállalatok számára pedig 21,52 milliárdot. A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) pályázatainálakár százszázalékos támogatás mellett is elindulhatnak a képzési programok - emelte ki a lap érdeklődésére a European Conformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet ügyvezetője, Tóth Ádám Ferenc.

Mercedes-Benz Gyár duális képzés. Négy szakmát mutatott be pályaválasztás előtt álló lányoknak a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár. Kecskemét, 2016.12.14. Mercedes-Benz

A projektek nagyságrendje a kkv-k esetében 3-50 millió forint lehet, a nagyvállalatoknál pedig 10-100 millió. A rendelkezésre álló keretösszeg alapján akár ezer kis és közepes, illetve több száz nagy cég is részt vehet a 24 hónapig tartó programban.

A Felnőttképzők Szövetségének elnöke, Zsuffa Ákos elmondta, hogy a munkaerő megtartásának kevésbé hatékony és hosszú távon nem fenntartható módja a bérek folyamatos emelése, ezért a magyarországi munkaadók kénytelenek más, az alkalmazottak számára vonzó, stabil életcélokat szolgáló juttatásokat biztosítani.

Ilyenek lehetnek a vállalkozás hatékonyságát és a munkavállaló munkaerőpiaci helyzetét egyaránt erősítő kompetenciafejlesztő programok, szakmai át- és továbbképzések, a vállalati kultúrát erősítő tréningek.