Mayweather Schwarzeneggert is kiütötte

Arnold Schwarzenegger, Terminator: Genisys
Arnold Schwarzenegger a Terminator: Genisys című filmben
Vágólapra másolva!
Csak a terroristák tudták annyira elriasztani a mozizástól az amerikaiakat, mint az unalom.
Vágólapra másolva!

Siralmas hétvégét zártak az amerikai mozik: tizenhat éve nem váltottak olyan kevesen jegyet filmekre, mint most, és akkor az embereknek volt okuk otthon maradni, hiszen két héttel jártunk a szeptember 11-ei terrortámadás után. Ezúttal is történt katasztrófa, Texasban hurrikán tombolt, aminek köszönhetően több mozit is bezártak, de ez önmagában még nem lett volna elég ahhoz, hogy a tíz legnézettebb film kevesebb, mint 45 millió dollárt tudjon csak összekaparni (a szeptember 21-23-ai hétvégén 38,7 millió dollárral zárt az első tíz film).

Conor McGregor és Floyd Mayweather nagyváltósúlyú ökölvívó-mérkőzése a Las Vegas-i T-Mobile Arénában 2017. augusztus 26-án Forrás: MTI/FR159466 AP/Isaac Brekken

Az elemzők szerint a szombat esti Mayweather–McGregor meccs is sokakat távol tarthatott az aktuális filmektől, mert ezért a történelmi összecsapásért jó páran még a moziban is hajlandóak voltak fizetni, és a bokszmeccs a maga 2,4 milliós bevételével meg is szerezte a kilencedik helyet a toplistán, és simán lekörözte a hétvége másik különlegességét, a Terminátor 2 3D-s bemutatóját. (A felújított T2-t a magyar mozik is játszani fogják szeptember 14-től.)

Felicie (Elle Fanning) a Leap! című animációs filmben Forrás: The Weinstein Company

De a bokszmeccs mellett sokkal többet nyomhatott a latban az, hogy nem került új blockbuster a mozikba, így nem volt miért kimozdulni otthonról. A Sokkal több mint testőr könnyedén tartotta az első helyet a tízmillió dolláros keresetével, a premierek közül pedig a balett-táncosnak készülő árva fiú és egy fiatal feltaláló barátságáról szóló Leap! nyitott a legjobban, a szinkronhangként Elle Fanningot és Dane DeHaant is felvonultató mese ötmillió dollárt kalapozott össze. Az újoncok közül a Birth of the Dragon szereplése is említésre méltó, de a 2,5 milliós kezdés elmaradt a várakozásoktól: az amerikaiak nem ájultak el Bruce Lee életrajzi filmjétől.

Yu Xia mint Wong Jack Man és Philip Ng mint Bruce Lee a Birth of the Dragon című filmben Forrás: WWE Studios

A stúdiók észlelték, hogy az augusztus végi holtszezont valahogyan ki kéne használni, és ezért jobban nyomták a már bemutott filmjeiket. A Wind River-t több mint kétezer moziban kezdték el játszani, és ez meg is hozta az eredményét, sokan nézték meg Elizabeth Olsen és Jeremy Renner hideglelős nyomozását az indián rezervátumon, és az IMAX-termekbe visszaküldött Wonder Woman is megduplázta a múlt hétvégi bevételét, és a DVD-megjelenése utáni héten is képes volt 1,7 millió dollárt összehozni. De a Nyomd, bébi, nyomd is szép számokat csinált, a megint több, mint ezer moziban játszott akciómusical 1,15 millió dollárral gazdagította a Sony-t két hónappal a bemutatója után.

Robert Pattinson a Good Time című filmben Forrás: A24

Tavaly a Vaksötét aratott meglepetéssikert az utolsó augusztusi hétvégén, és majdnem 25 millió dollárral nyitott, ez most se az újoncoknak (Robert Pattinson rohamtempójú thrillerét, a Good Time-ot alig nézték), se a régi motorosoknak (a 3D-ben vetített Terminátor 2 csak 560 ezer dollárt szerzett) nem sikerült megismételni. Külön sajnáljuk, hogy Aubrey Plaza és Elizabeth Olsen ironikus vígjátéka, az Instagram-generáció elé görbe tükröt tartó Ingrid Goes West mellett is elsiklottak a nézők, pedig nem kevés (647) moziban vetítették.

Tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):

1. Sokkal több mint testőr ($10 / $39,6)
2. Annabelle 2: A teremtés ($7,4 / $77,9)
3. Leap! ($5 / $5)
4. Wind River – Gyilkos nyomon ($4,4 / $9,8)
5. Logan Lucky – A tuti balhé ($4,4 / $15)
6. Dunkirk ($4 / $172,5)
7. Pókember: Hazatérés ($2,7 / $318,8)
8. Birth of the Dragon ($2,5 / $2,5)
9. Mayweather vs. McGregor ($2,4 / $2,4)
10. Az Emoji-film ($2,4 / $76,4)