Kreatív oldalukat villantják meg a 100 millió szatyor országának polgárai

műanyag
Az elhasznált nejlonszatyrok komoly fenyegetést jelentenek a környezetre
Vágólapra másolva!
A világ több országában korlátozzák, illetve nem engedélyezik a környezetet károsító műanyag szatyrok használatát. Afrikában például Ruanda volt az első állam, ahol elhatározták, hogy megszabadulnak azoktól. A kenyai vezetés azonban minden korábbi versenyzőt lemosott a pályáról, és az eddigi legszigorúbb szabályozást léptette életbe. A világ minden táján fellelhető eszköz hiányától a kenyaiak élete láthatóan nehézkesebbé vált, ám kreatív szatyorhelyettesítő megoldások születtek.
Vágólapra másolva!

Betiltották, de a kenyaiaknak nagyon hiányoznak a nejlonzacskók.

Elképesztő összegű büntetésre is számíthat az, akit azon kapnak rajta, hogy nejlonzacskót szállít, gyárt vagy importál az állam területén.

A szatyrozásért kiróható büntetési tétel 5 millió forintnak megfelelő kenyai schillingtől indul, és

a 10 millió forintot is elérheti.

A renitenseknek szerencséjükre van alternatívájuk: a pénzbírság helyett választhatják az akár 4 évig terjedő börtönbüntetést is. A Reuters jelentése szerint, a világ számos országában, az amerikai kontinenstől Afrikán át Ázsiáig, tiltják vagy különadókkal sújtják a vásárlások korábban elválaszthatatlan velejáróit képező zacskókat.

Ezeket Marokkó mellett Belgium és Olaszország is tiltja, legalább egyes tartományokban. Most a kenyaiakon a sor, hogy országuk sikerre vihesse a zacskófordulatot.

Kenyában kezelhetetlen mennyiségű szemét keletkezik a műanyagzacskókból Forrás: AFP/Simon Maina

Harmadik típusú műanyagtalanítás

A kategorikus tiltás és szankciók kilátásba helyezése nem az első kísérlet arra, hogy a hivatalok és a kormányzat elejét vegye a nejlonzacskók rendkívül környezetszennyező burjánzásának. A becslések szerint ugyanis a kereskedelemből csak

éves szinten 100 millió darab került a kenyaiak kezébe a műanyag alkalmatosságokból.

A nejlonok az utak mellett, a csatornákban, végelláthatatlan mennyiségben vannak elszórva. Veszélyt jelentenek az ivóvízkészletek tisztaságára és a szemétben táplálékot kereső állatokra is.

Korábban két alkalommal próbálkoztak azzal, hogy csak bizonyos típusú zacskókat engedélyeznek az áruforgalmazáshoz kapcsolódóan.

E rendelkezéseknek azonban nem tettek maradéktalanul eleget Kenyában. Emiatt döntött az ottani vezetés úgy, hogy ledobja az atomot, és a betiltás eszközével élve, végérvényesen leszámol a zacskókkal.

Végérvényesen száműznék Kenyában a nejlonszatyrokat Forrás: 123RF

A rendelkezés rövid időn belül kifejtette hatását. A kenyai emberek kartonokban és papírzacskóban hordják haza a kereskedelemben vásárolt termékeket, az élelmiszerboltokban újrahasznosítható anyagból készült táskákat és dobozokat adnak a vásárlások végén.

Kenyai furfangosok

A nejlonokat azonban Kenyában is sokoldalúan és több alkalommal hasznosították, amikor éppen nem szórták szét. Úgy tűnik, nem mindenki tud könnyen megbarátkozni a hagyományos zacskók nélküli világgal. Ez viszont tömegesen hozza ki az ott élőkből leleményesebbik énjüket.

Az interneten rohamosan terjednek azok a megoldások, melyeket a kenyaiak a zacskók helyettesítésére találnak ki.

Megnő a kötélspárga szerepe: a helyben termő, élelmiszerként használt növényeket kötözik, nyakba akasztják.

Egyes éttermek cipősdobozokban küldik ki a házhoz rendelt ételeket, de a papírzacskók is reneszánszukat élik.

Zacskó híján összekötözve szállítanak sok mindent.

Nagy virtuális tapsot kapott annak a kelet-kenyai iskolásnak az innovációja, aki banánlevelekből készített környezetbarát táskát.

Sokan egyébként épp ezért a fenntarthatóságot ünneplik a rendelkezés kapcsán.

Élet a nejlonszatyor nélküli gazdaságban

A zacskótilalomnak vannak árnyoldalai is. Sok gyártó bevételének fő forrásától esik el az előállítás megszüntetésével, a dolgozók pedig állásaikat vesztik el így.

Sokan félnek attól, hogy az amúgy is korrupciótól sújtott rendőrség szervezete visszaél a rendelkezéssel.

Jelentések érkeznek arról, hogy rendfenntartók kifejezetten nejlonzacskókra utazva állítanak meg és vizsgálnak át autókat. Ugyanakkor a Nemzeti Környezetvédelemért Felelős Hatóság (NEMA) azt mondja, nem tudnak arról, hogy a rendőrök akár csak egyetlen bírságot is kiszabtak volna.

A tiltásnak ugyanakkor sok támogatója van az országban.

A rendelkezés mellett kiállók azt mondják, új üzleti lehetőségek nyílnak meg a zacskók kivonása után.

A NEMA arra buzdítja a kereskedőket és a gyártókat, hogy alternatív anyagokból, papírból, vászonból, fémből, bambuszból készítsék el a szatyrokat helyettesítő hordozókat, vagy álljanak át a lebomló anyagokra. Az első hírek szerint különösen a vászontáskák iránt nőtt meg a kereslet.

A következő határozott fordulat Costa Ricában várható: a már 100 százalékig megújuló energiákon élő ország 2021-ig valósítja meg az átállást a szatyorszektorban is. A tervek szerint ekkortól ott is búcsút vetetnek a lakossággal az egyszer használatos műanyag szatyroktól.