Több jogszabályra bomlik az adózás rendjéről szóló eddigi törvény

Vágólapra másolva!
Vége az adózás rendjéről szóló törvény gyakori toldozgatásnak. Egyúttal annak is, amikor egyetlen jogszabály böngészése elegendő volt ahhoz, hogy az adózó a rendelkezésekkel összhangban, jogkövető módon járjon el. A jövő év elejétől – a mostani tervek szerint – három új fő jogszabály tartalmazza majd az adózás rendjével kapcsolatos előírásokat. A jogalkotók másban is újítanak, és változás várható az adóellenőrzés gyakorlatában is.
Vágólapra másolva!

Sok mindent még nem tudunk, de ugyanakkor sok mindent már látni a készülő új szabályokból – mondta Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group adótanácsadói üzletágának vezetője a társaság éves ügyfél-szemináriumán. A rendezvényen a készülő jogszabályok várhatóan legfontosabb elemeiről tájékozódhattak a partnerek.

Kiderült, a 14 év után átalakuló szabályozás új rendelkezései egyaránt tartalmaznak könnyítéseket és szigorításokat is az adózók kötelezettségeit illetően.

Az biztos, hogy a hátralévő időben több újdonságra is fel kell készülnie az ügyvitellel és könyvvezetéssel foglalkozó szakembereknek, de nem árt, ha a vállalatvezetők is tisztában vannak azzal, mire számíthatnak jövőre egy esetleges ellenőrzésen.

Több új adózási jogszabályra kell felkészülni 2018. január 1-től Forrás: Origo

Egyből három

A legfontosabb újdonságnak az, hogy az adózás rendjéről szóló, még 2003-ban elfogadott törvény helyére várhatóan három új jogszabály lép januártól. A jogszabályalkotók külön rendelkeznek az adózás rendjéről és magukról az adózókról, azok kötelezettségeiről. Elsősorban a NAV eljárásaival kapcsolatos alapvető előírásokat tartalmazza a az adóigazgatási rendtartásról készülő törvény. A harmadik új jogszabály az adóhatóság végrehajtási eljárásairól rendelkezik. Ezeken túl új háttérjogszabályok is készülnek.

Januártól tehát a korábbinál lényegesen több jogszabályt kell együtt olvasni ahhoz, hogy az adózó magatartását, ügymenetét és ügyviteli eljárásait a jogszabályokkal összhangban alakíthassa ki, illetve vezethesse.

A korábbi, integratív szemlélet helyére az új jogszabályok tervezett novemberi elfogadásával, az egyes adózási, igazgatási, eljárási területek kérdéseinek elkülönítési szándéka lép. Ez az adózói oldalon várhatóan több erőfeszítést igényel majd a jogszabályok alkalmazásaival kapcsolatban.

Tervezett változások az ellenőrzésben és azok jogkövetkezményeiben

A tervezett adóellenőrzési változtatásokban egyaránt találni olyat, ami az adózó számára könnyítést jelent az eddigi rendhez képest, és olyat is, ami vélhetően az adóhatóság dolgát könnyíti meg. Előbbire példa az adózó önellenőrzési eljárásnak egyszerűsítése.

A jövő évtől kezdődően nincs kötelező érvény önellenőrzési jegyzőkönyv vezetésére,

és amennyiben az adózó megindított önellenőrzési eljárását bejelenti az adóhatóságnak, ezzel párhuzamosan a NAV részéről másik eljárás nem indítható. Csökkeni fog az ellenőrzési típusok száma is, és 365 napnál tovább akkor sem tarthat annak időtartama, ha a hatóságnak külföldi szervekkel kell egyeztetnie vagy kapcsolódó vizsgálatokat folytat.

Több változás lesz a hatósági adóellenőrzésekben is Forrás: Pixabay

Ahogy az Üzletrészben már megírtuk, a jövőben az adózónak fokozottan kell ügyelnie arra, hogy valamennyi tényt, körülményt, amely igazát alátámasztja, a hatóság tudomására hozzon az elsőfokú ellenőrzési eljárás során.

A fellebbezésben és új eljárásban nem lehet korábban nem ismertetett tényre vagy adatra hivatkozni.

Változás lesz a szakértők kirendelésében is. A kirendelt szakértő személye ugyanis később nem változtatható meg, új kirendelése nem igényelhető.

Jövőtől lép hatályba a kedvezményes adóbírság intézménye is. Bagdi Lajos szerint ennél a rendelkezésnél

látni a NAV azon törekvését, hogy az eljárások időtartamai rövidüljenek, és azok hatósági szempontból eredményesen záruljanak.

Ezt segítheti elő az az új rendelkezés, miszerint ha az adózó az utólagos adó-megállapításról hozott első fok határozat elleni fellebbezés jogáról lemond és az előírt adókülönbözetet határidőre megfizeti, mentesül a kiszabott bírság 50 százalékának megfizetése alól.

Fontos változás, hogy 2018. január 1-től a gazdálkodó szervezetek számára kötelező lesz a Cégkapu használata.

Az online kapcsolattartás tesztelését, használatának elsajátítását már 2017. december 1-től megkezdhetik a felhasználók.