Felgyújtotta az ismerősét egy VIII. kerületi kapualjban

Vágólapra másolva!
Vádemelési javaslattal küldték tovább a nyomozók az ügyészségnek annak a férfinak az ügyét, aki tavaly decemberben felgyújtotta az egyik ismerősét. 
Vágólapra másolva!

A 36 éves V. Norbert és ismerőse 2016. december 18-án este együtt ittak, majd hajnali 1 órakor egy a VIII. kerületi Magdolna utcai társasházba mentek, ahol a lépcsőházban a fiatalabbik férfi először megütötte - írja a police.hu. Ezután a V. Norbert

valamilyen folyadékkal leöntötte a másik embert, egy öngyújtóval felgyújtotta a ruháját,

és elmenekült a helyszínről.

A mentőket az egyik lakó hívta ki, aki eloltotta a tüzet. A súlyosan sérült férfit kórházba szállították, de pár órával később meghalt.

A 36 éves V. Norbertet egy órán belül, nem messze a helyszíntől elfogták a rendőrök, előállították, őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás során kiderült, hogy V. Norbert és későbbi áldozata

nem voltak baráti viszonyban, azonban többször szórakoztak együtt.

A gyanúsított nem tudott magyarázatot adni arra, hogy miért gyújtotta fel a 49 éves férfit.