2020-ban kezdődhet az új paksi blokkok építése

Századvég energetikai konferencia 2017 október 5-én Századvég energetikai konferencia 2017 október 5-én
Századvég energetikai konferencia 2017 október 5-én
Vágólapra másolva!
Aki a paksi bővítés szükségtelenségéről beszél, az maga sem hiszi el, hogy valaha hatalomra kerülhet és vezetheti az országot – mondta Süli János, az atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter a Századvég Gazdaságkutató energetikáról szóló konferenciáján. Az új blokkok építése várhatóan 2020-tól kezdődhet – tette hozzá. A családok évi szinten átlagosan 170 ezer forintot takarítanak meg az elmúlt években végrehajtott rezsicsökkentésekkel – erről már Kádár Andrea, az NFM helyettes államtitkára beszélt.
Vágólapra másolva!

Jelenleg is 30-32 százalék az importja a magyar energiarendszernek, de a téli időszakban ez felmehet 54 százalékra is, így ha van egy hálózati üzemzavar, akkor ellátásbiztonsági problémák is felmerülhetnek – mondta Süli János. Ha nem foglalkozunk Paks II-vel, akkor ezekre a kérdésekre nincsenek válaszok, így

csak azok kritizálják ezt a bővítését, akik maguk sem hiszik el, hogy részt vesznek majd az ország kormányzásában –

mondta a paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter. Az sem igaz, hogy nem létezik olyan blokk a világban, ami most majd épül Pakson, így a magyar emberek nem lesznek kísérleti nyulak.

Süli János, tárca nélküli miniszter szerint a paksi bővítés révén nagyban javul hazánk ellátásbiztonsága Szabó Gábor - Origo

Süli János arról is beszélt, hogy a jelenlegi blokkok 90 százalékos kihasználtsággal mennek, az új blokkok pedig 93 százalékos kihasználtsággal üzemelhetnek majd. Mindez azt mutatja, hogy a jövőben az erőmű gazdaságosan tud működni, és biztosítani tudja az ország villamos energia ellátásának a jelentős részét. A paksi blokkok nem növelik az ország energiafüggőségét, mivel a korábbi évtizedekben sem volt semmilyen probléma az üzemanyag biztosításával. A következő időszakban nagy szerepet szánunk az elektromobilitás elterjesztésének is – mondta a tárca nélküli miniszter.

Több ezer új munkahely jöhet létre

A tárca nélküli miniszter szólt arról is, hogy az erőmű környezetvédelmi engedélye megvan már. A telephelyengedély is megvan, aminek a lényege, hogy bemutatják, hogy a telephelynek milyen hatása van a környezetre. Jövő év júliusában nyújtják be a műszaki terveket, és ha ezt az engedélyt is megkapja az erőmű, akkor indulhat az építkezés. Süli az is elmondta, hogy

a brüsszeli vizsgálatok miatt 22 hónapig nem lehetett előrelépést elérni,

így módosítani kell az erőmű elkészültének a végső idejét. Ebből a 22 hónapból előrelehet hozni olyan munkákat, akkor egy jelentősebb időt vissza lehet hozni.

2020-ban kezdődhet az új paksi blokkok építése Fotó: Szabó Gábor - Origo

2020-ban kezdődhet el az erőmű építése, amin várhatóan 11 ezer ember vesz majd részt, ha minden engedélyt időben megkapnak. Az építkezéssel párhuzamos egy helyi gazdaságfejlesztési programot is el kell indítani, hogy az építkezésen részt vevők később el tudjanak helyezkedni a helyi gazdaságban – mondta Süli János. A Duna hőterhelésével kapcsolatban azt mondta, hogy annak nem lesz komoly hatása, és nem jár környezetszennyezéssel.

Már teljesítettük a 2020-as vállalásunkat

Az energiastratégia 2011-es elfogadásával olyan hosszú távú programot készített Magyarország, amellyel felvázolta, hogyan tudja az ország biztosítani energiaszükségletének versenyképes és kiszámítható fenntartását – mondta Kádár Andrea. Az energetikáért felelős helyettes államtitkár szerint az elmúlt évek legfontosabb eredménye az volt, hogy zajlanak az épületenergetikai programok, valamint a háztartási gépcserék is jelentős támogatásban részesülnek.

Kádár Andrea: A megújulókra tett 2020-ra szóló uniós magyar vállalásokat már teljesítettük Fotó: Szabó Gábor - Origo

A megújuló energiák felhasználásának részarányát 14,6 százalékra kell emelnie Magyarországnak 2020-ra, amit gyakorlatilag mostanra sikerült elérni – mondta az államtitkár. Természetesen a jövőben is támogatja a kormány ezeknek a technológiáknak az elterjedését.

A megújulók 83 százalékát a háztartások hűtésére és fűtésére használják.

Diverzifikáció

Az atomenergia alkalmazásáról azt mondta az NFM helyettes államtitkára, hogy évtizedek óta központi szerepet tölt be Magyarországon és megfizethető áron termel villamos energiát. Külön felhívta a figyelmet a biztonságos radioaktív hulladékkezelés fontosságára. A kormány ezen a téren két nagy lépést tett, így kidolgozott egy nemzeti politikát, ami használt fűtőelemek elhelyezésére vonatkozik. A másik lépés pedig ennek a konkrét technikai kivitelezést szabályozta – mutatott rá Kádár Andrea.

A földgáz területén az ellátásbiztonság biztosítása a legfontosabb feladat, mivel a hazai 9 milliárd köbméteres felhasználás 80 százalékát Oroszországból szerezzük be.

Szlovénia kivételével valamennyi szomszédos országgal kapcsolatban áll Magyarország,

így a földgázellátásunk diverzifikációja nagyot lépett előre – mondta a helyettes államtitkár. Az észak-déli energiafolyosó létrehozásával kapcsolatban azt mondta, hogy a horvát-magyar gázvezeték kétirányusításával a világ bármely részéről be lehet hozni földgázt hazánkba. A projekt 2019-re készülhet el.

"A kormány célja a rezsicsökkentés eredményeinek a megvédése" Fotó: Szabó Gábor - Origo

170 ezerrel több maradt a családok zsebében

Kádár Andrea az állami szerepvállalás erősítésével kapcsolatban azt mondta, hogy annak célja, hogy megtartsák a rezsicsökkentés eredményeit.

A kormány intézkedései 25 százalékkal csökkentették a rezsiköltségeket –

tette hozzá. A családok évi szinten átlagosan 170 ezer forintot takarítanak meg. A hazai ellátásbiztonság nőtt, miközben az adminisztráció is egyszerűsödött az egységes nemzeti közműrendszer létrehozásával – mondta a helyettes államtitkár.

Bihari Péter, a Budapesti Műszaki Egyetem docense szerint egy ország energiamixét csak széles társadalmi támogatottság mellett lehet megváltoztatni. A szakember szerint egyértelmű öszefüggés állapítható meg az életminőség és az energiafelhasználás között. Jól látszik, hogy még napjainkban is nagyon jelentős a kőolaj és olajtermékek kitermelése, és a következő évtizedekben sem várható forradalmi változás - tette hozzá. Persze ezzel párhuzamosan egyre nagyobb szerepet kapnak a megújulók.

Márton Péter, a Századvég Gazdaságkutató vezetője szerint az energiapolitika terén a szabadság és a felelősség szorosan összekapcsolódik Fotó: Szabó Gábor - Origo

Szabadság és felelősség

Az energetika olyan, mint a politika, mert

egyszerre veti fel a szabadság és a felelősség kérdését –

mondta Márton Péter. A Századvég Gazdaságkutató vezérigazgatója szerint nem szabad lebecsülni az energiafüggetlenség kérdését, mert a függetlenség biztosításával a szabadságunkat is növeljük. A felelősségről azt mondta, hogy az újrahasznosíthatóság az egyik legfontosabb szempont, mivel így nem emésztjük föl a meglévő tartalékainkat.