Kimászott a gödörből az építőipar

építőipari munkás építőmunkás korszerűsítés panelház szigetelés
Az építőiparban az előző negyedévi 19,9 százalék után éves összehasonlításban 50,2 százalékkal nőttek a beruházások a harmadik negyedévben.
Vágólapra másolva!
Az építőipar a múlt év végére kilábalt a válságból, az ágazatnak most már a növekedés és fejlődés kihívásaival kell szembenéznie - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) építőipari konferenciáján.
Vágólapra másolva!

Az építőipar a múlt év végére kilábalt a recesszióból és mutatói javuló tendenciákat tükröznek. Tavaly az építőipari termelés értéke - közel 19 százalékos visszaesés mellett - mintegy 1800 milliárd forint volt, az idei első fél évben pedig a termelés volumene már 26,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Az ágazat részaránya a nemzeti össztermékben továbbra is alacsony, alig fele az uniós átlagnak - mondta. Az uniós források beáramlása rendkívüli mértékben befolyásolja az ágazat teljesítményét, ennek a kitettségnek a mérséklése a következő időszakban kiemelt feladat.

A magyar gazdaság és az építőipari szektor jövője szempontjából az államtitkár a legfőbb feladatok közé sorolta a munkaerőhiány felszámolását a keresletorientált szakképzési rendszer kialakításával, valamint az egyetemek és vállalatok szoros együttműködésével.

Van még hová nőni Forrás: MTI/Beliczay László

A kormány kiemelt társadalompolitikai célnak tekinti a lakótelepen élő 1,5 millió ember életkörülményeinek javítását. Ennek legfőbb eszközeként várhatóan 2018-ban indul el az Új panel program, amely önkéntes lesz - mondta Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára.

Átfogó, 20-25 évre szóló programcsomagot állítanak össze, a finanszírozás három pillérét a lakás-takarékpénztárak, a kereskedelmi banki hitelek és az állami kamattámogatások biztosítják majd.

Az elmúlt tíz évben 360 ezer helyett 150 ezer új lakás épült, és a felújított 1,1 millió is csupán fele az elvárhatónak - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) elnöke. Négy éve jutott mélypontjára az ágazat, amely addigra piacának közel 50 százalékát és több mint 80 ezer dolgozóját elveszítette. Az építőipar teljesítménye már növekvő, ám a hatékonyságára még nem lehetnek büszkék - mondta.