A konzervatívok lemondatnák Theresa Mayt

MAY, Theresa
London, 2017. június 4. Theresa May brit miniszterelnök nyilatkozik a londoni kormányfői rezidencia, a Downing Street 10. előtt 2017. június 4-én. Az előző éjjel három merénylő egy furgonnal gyalogosok közé hajtott a londoni London hídon, majd a közeli piac, a Borough Market környékén késsel támadt a járókelőkre. Hét ember életét vesztette, negyvennyolc megsebesült. (MTI/EPA/Will Oliver)
Vágólapra másolva!
Pénteki brit sajtóbeszámolók szerint a kormányzó Konzervatív Párt több képviselője arra készül, hogy megpróbálja távozásra bírni Theresa May miniszterelnököt. May kabinetjének több tagja azonban kiállt a kormányfő mellett.
Vágólapra másolva!

A The Times című konzervatív brit napilap azt írta, hogy a miniszterelnök szövetségeseinek vádjai szerint

Grant Shapps, a Konzervatív Párt előző elnöke áll a kormányfő távozásának elérésére szervezkedő alsóházi képviselők élén.

Shapps ezt a lapnak nyilatkozva gyakorlatilag megerősítette. Szerinte az elvesztett választások után a Konzervatív Pártnak olyan új vezetőt kell keresnie, aki előre tudja vinni a pártot. A párt alsóházi képviselőinek "minden joguk megvan ahhoz", hogy Mayt "távozásra ösztökéljék".

Nagy-Britanniában június 8-án tartottak előrehozott parlamenti választást, amelyet Theresa May azzal a szándékkal írt ki, hogy a választók megerősítsék kormánya felhatalmazását a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalások végigvitelére. A Konzervatív Párt azonban a várt mandátumnyereség helyett elvesztette addigi csekély alsóházi többségét is, és azóta kisebbségben, a legnagyobb észak-írországi protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) külső eseti támogatásával kormányoz.

London, 2017. június 4. Theresa May brit miniszterelnök nyilatkozik a londoni kormányfői rezidencia, a Downing Street 10. előtt 2017. június 4-én. Forrás: MTI/EPA/Will Oliver

May a párt e héten Manchesterben tartott éves kongresszusán felszólalva elnézést kért, amiért a konzervatívok a nyári parlamenti választásokon váratlanul gyenge eredményt értek el. Minden felelősséget vállal azért, hogy a Konzervatív Párt választási kampánya nem érte el a kitűzött célt.
Kongresszusi beszédét azonban, amelynek nem titkolt célja az volt, hogy megerősítse May pozícióját a párt élén, a kormányfő ismétlődő köhögési rohamok miatt többször is kénytelen volt megszakítani. Hangja gyakran teljesen elfulladt, és több ízben úgy tűnt, hogy nem is tudja végigmondani felszólalását. Ráadásul a beszédet egy közismert komikus is megzavarta, aki valahogy delegátusi akkreditációt szerzett a kongresszusra, a beszéd végén pedig elkezdett szétesni a szónoki emelvény mögötti színpadi dekoráció.

A balul sikerült kongresszusi záróbeszéd után azonnal felmerültek híresztelések arról, hogy a Konzervatív Párton belül szervezkedés indult vezetőváltási céllal, elsősorban azok körében, akik már a gyenge választási szereplés óta orrolnak Theresa Mayre.

A miniszterelnök pozíciójának nem használ az sem, hogy az Európai Unió vezető tisztviselői az utóbbi napokban egymás után minősítették elégtelennek a kilépési tárgyalásokon eddig elért haladást.

Amber Rudd belügyminiszter a The Daily Telegraph című konzervatív napilap pénteki cikkében azonban kiállt May mellett. Rudd szerint a kormány May vezetésével indul el a virágzó, biztonságos és egységes Nagy-Britannia megteremtése felé vezető úton, ezért "maradnia kell."

Michael Gove környezetvédelmi miniszter a BBC rádiónak nyilatkozva "fantasztikus vezetőnek" nevezte Mayt, akit szerinte a párt alsóházi képviselőinek "elsöprő többsége és a kabinet minden tagja" támogat. "Remélem, még évekig miniszterelnök marad."