A támadások intenzitása igazolja a kérdések fajsúlyosságát

Vágólapra másolva!
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a nemzeti konzultációt érő támadások hőfoka és intenzitása önmagában is igazolja, hogy fajsúlyos kérdésekről van szó, amelyek jelentősége messze túlmutat az elkövetkező pár hónapon.
Vágólapra másolva!

Dömötör Csaba keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a Soros-tervről szóló párbeszéd valójában megnyitja azt a kérdést, hogy milyennek képzeljük el a jövőben Európát, és benne Magyarországot.

„És itt bizony teljesen ellentétes világnézetek állnak egymással szemben” - jegyezte meg.
Az államtitkár azt mondta, a múlt héten indult konzultációt sok irányból támadják, leginkább azok, akik korábban a bevándorlást is álproblémának, a betelepítési kvótát pedig nem létezőnek tartották.

A támadások azonban csak újabb okot jelentenek arra, hogy minél többen nyilvánítsák ki a véleményüket - hangoztatta.

A migrációs ügyekért felelős uniós biztos is nyíltan beszél a többmilliós betelepítésről

Szavai szerint sokan próbálják elvitatni, hogy Soros György évi egymillió bevándorló Európába telepítésére tett javaslatot, pedig az üzletember ezt írásba is foglalta. A migrációs ügyekért felelős uniós biztos pedig nyíltan arról beszélt, hogy rövid távon, egy-két év alatt hatmillió, hosszú távon még több migráns befogadására kell berendezkedni - tette hozzá.
Sokan próbálják eltagadni a kötelező kvótával kapcsolatos javaslatokat is, holott

Soros György többször kijelentette, valamint le is írta, hogy ha a kvóta nem válik az uniós menekültügyi rendszer állandó részévé, akkor az össze fog omlani.

Nem véletlen, hogy az Európai Bizottság máig nem vonta vissza a felső létszámkorlát nélküli betelepítésre vonatkozó tavalyi javaslatát - nyomatékosította.

A migránsok fejenkénti kilencmillió forintos támogatásának ötletét is próbálják elbagatellizálni. Azzal érvelnek, hogy a tagországok kapják az európai uniós forrásokat,

arról azonban nem szólnak, hogy az unió is az adófizetők pénzéből gazdálkodik.

Soros György ráadásul nyíltan beszél arról, hogy azon összegek terhére - a kohéziós és az agrárpolitika rovására - kellene többet költeni a bevándorlásra, amelyekből túlnyomórészt a kelet-közép-európai országok részesülnek - mondta Dömötör Csaba.

Soros György terve nem egy terv a sok közül

A kormány álláspontja szerint Soros György terve nem egy terv a sok közül, mert sokan és sokat dolgoznak azért, hogy megvalósuljon. Mivel a konzultációban szereplő javaslatokat közzétették, leírták, a kabinet abszurd próbálkozásnak tartja, ha azokat valaki le akarja tagadni - emelte ki.

Hangsúlyozta: arra kérik a magyar közélet felelős szereplőit, hogy foglaljanak állást a konzultáció kérdéseiben,

már csak azért is, mert korábban egyes ellenzéki pártok „megtámogatták” a „Soros-tervet”, például a betelepítési kvótát vagy az azzal egyet nem értő tagállamok elleni pénzügyi büntetést. Az MSZP pedig azt mondta, kormányra kerülése esetén lebontaná a határzárat - sorolta.