Beépített csalószűrő rendszert kapott a Windows 10

forza motorsport 7 windows 10 xbox one játék autóverseny
Forza Motorsport 7
Vágólapra másolva!
Csak az univerzális alkalmazásokban használható a TruePlay.
Vágólapra másolva!

A múlt héten kedden elérhetővé vált Windows 10 Fall Creators Update kismillió apró-cseprő változtatást és újítást hozott, az egyik eddig teljesen figyelmen kívül hagyott fejlesztés a játékosokat érinti. A TruePlay célja a videojátékokban lévő csalók kiszűrése, hasonló a Steambe integrált Valve Anti-Cheat Systemhez.

Forza Motorsport 7 Forrás: Microsoft

A megoldás legnagyobb hátránya, hogy kizárólag univerzális alkalmazásokba (UWP) integrálhatják a fejlesztők. Ha mondjuk egy kiadó úgy dönt, hogy a Steam mellett a Windows Áruházban is forgalmazza a klasszikus technológiákra épülő (Win32 API-s) játékát, akkor gondoskodnia kell az anti-cheat rendszerről, nem lesz képes használni a Microsoft által kínált szisztémát.

A TruePlay talán legnagyobb érdekessége, hogy gondoskodik a rendszermemóriába betöltött játékok védelméről: a csalóprogramok nem képesek memóriahackeket végrehajtani, például a célzóbotok és a más játékosok sziluettjét a falakon keresztül mutató wallhackek tipikusan ilyen módszereket kívánnak meg a működésükhöz. A rendszer természetesen képes kiszűrni a külső szoftvereket nem használó csalások jókora részét is.

Manuálisan kell aktiválni a Windows 10 Fall Creators Update beépített TruePlay csalásszűrő szoftverét Forrás: Origo

A csaláson kapott játékosokról anonimizált információkat kapnak a fejlesztők, amelyek alapján dönthetnek például a játékból való kitiltásukról, vagy az egyéb szankciókról. Részben az adatküldés miatt a TruePlay alapértelmezetten ki van kapcsolva a Windowsban, ám a fejlesztők dönthetnek úgy, hogy aki nem aktiválja a csalószűrő rendszert, azt nem engedik online játszani a játékukkal.

A csalásvédelem a Gépház alkalmazás Játék → TruePlay menüjében kapcsolható be. Jelenleg csak egy maréknyi játék használja, például a Forza Motorsport 7 és a Cuphead.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!