Elmondjuk, milyen ingatlant vehet 20 millió forintért

ingatlan, budapest, adásvétel, alku
Ha a vevő nagyot akar alkudni, az eladó könnyen vissza is léphet
Vágólapra másolva!
Habár az újépítésű lakások ára meredeken emelkedik, mégsem elképzelhetetlen, hogy akár 20 millió forintnál olcsóbban is hozzájussunk újépítésű lakáshoz a fővárosban. A Balla Ingatlan felmérte a budapesti ingatlanpiac helyzetét és megvizsgálták, hol lehetséges ennyi pénzért lakáshoz jutni.
Vágólapra másolva!

Ha a KSH október legvégén közzétett számaira vetünk egy pillantást, láthatjuk, hogy milyen jelentős az áremelkedés az újépítésűek szegmensében. Az év első felében eladott új lakások ára 8,2 százalékkal haladta meg a 2016. évi szintet, és a 2015. évhez képest 19,5 százalékos a drágulás. Ezáltal az új lakások árszintje mindössze 1,5 százalékkal marad el a 2008. évitől, ha az infláció mértékét is figyelembe vesszük (míg a használt lakásoknál ez még 2,2 százalék).

Eközben örvendetes módon az újépítésű lakások értékesítésének aránya is növekedett: 2,5 százalékról 3,2 százalékra.

Várhatóan az újépítésű lakások ára annak ellenére, hogy egyre bővül a kínálat, nem lesz alacsonyabb az elkövetkező néhány évben, csak emelkedni fog. Nagy Csaba, a Balla Ingatlannál a dél-budai régió vezetője szerint, ennek az oka, hogy folyamatosan növekednek az építési költségek, többek között az építőpart egyre inkább feszítő munkerőhiány miatt, miközben folyamatosan kúsznak felfelé az építőanyagok árai is.

illusztráció Forrás: Szabó Gábor - Origo

Gaál Tibor, a Balla Ingatlan újépítésű lakások eladásával foglalkozó vezető értékesítője arra is felhívta azonban a figyelmet, hogy a kis lakások áremelkedésénél a kivitelezési költség emelkedése mellett üzletpolitikai okok is közrejátszanak. Egyrészt az előértékesítés időszakában általában a kisebb lakások kerülnek eladásra, így ezek árát emelik először a beruházók. Másrészt, ha egy ingatlanfejlesztőnek kész, vagy hamarosan elkészülő lakásai vannak, akkor magasabb áron is tudja értékesíteni ezeket, mivel egyéb esetekben

a vásárlónak 1-1,5 évet kellene várnia egy elkészülő lakására.

Gaál Tibor elmondta azt is, hogy az árak emelkedésének egyik következménye, hogy a vevők inkább a kisebb alapterületek irányába keresgélnek, elsősorban garzonok, másfél szobás lakások iránt érdeklődnek. Tehát úgy tűnik, hogy rendelkezésükre áll egy adott összeg, amennyiért szeretnének, illetve tudnak ingatlant vásárolni.

illusztráció Forrás: Depositphotos

Amivel számolni kell az árakat tekintve az az, hogy egy megfelelő műszaki tartalmú, biztos anyagi háttérrel rendelkező, az építést már megkezdő beruházásban a négyzetméterár 600 ezer forint feletti, de általában magasabb. Ha olcsóbban akarunk nagyobb méretű lakást, akkor elsősorban az előértékesítés fázisában lévő projekteknél érdemes körülnéznünk. Ebben a szakaszban viszont még sok minden bizonytalan a lakóingatlan-fejlesztéseknél, hiszen jelenleg is több projekt küzd azzal, hogy egyáltalán el tud-e indulni.

A 600 ezres átlagárból következik, hogy a kisebb, olykor 30 négyzetméter alatti lakások elérhetők már a 20 millió forintos árszint környékén is,

habár ezek jellemzően alacsonyabb emeleti garzonlakások - mutatott rá Gaál Tibor. A XI. kerületi Elite Parkban már 20,5 millió forintért találunk eladó ingatlant, a VIII. kerületi Centuria házban 20,2 millióért, míg a XIII. kerületi Petneház társasházban 21,3 millióért.

illusztráció Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Ugyanakkor a kerületek külső részén, illetve a városhatáron túl több a lehetőségünk. Hiszen, ha a például az olyannyira népszerű XI. kerület árait nézzük, akkor 600 ezertől 1,4 millió forintig terjedő négyzetméterárakról beszélhetünk, és az átlagár a 700 ezret közelíti. Ezért Nagy Csaba szerint a XI. kerületben elsősorban a külső, albertfalvai részen érdemes tájékozódni,

ahol 30-40 négyzetméteres, egy-másfél szobás lakást kaphatunk 20 millió forintért.

Persze az is igaz, hogy ezek az ingatlanok nagy, akár 100 lakásos épületekben találhatók, olykor forgalmas út mellett.

illusztráció Forrás: AFP

Túl sokat mindenesetre nem érdemes gondolkodni a vásárláson, hiszen mint Gaál Tibor elmondta, a piaci tendenciák nem utalnak arra, hogy jelentős változás állna be "kivitelezési fronton", így az árakcsökkenése sem várható.

Ez egyébként sem jellemző a magyar ingatlanpiacra, kivéve válság idején, így inkább további áremelkedést prognosztizálnak a szakértők.

Persze azt elismeri, hogy nem egyszerű a vásárlók helyzete, hiszen nem könnyű most kockázatmentes projektet találni. Olyan tényezőkre érdemes figyelni, mint a projektfinanszírozó bank jelenléte, vagy a már zajló kivitelezés. Egy ilyen fázisban lévő lakás ugyan egy kicsit drágább, de jóval nagyobb a valószínűsége a befejezésnek is.