Nemzeti konzultáció: telefonos kampányt indít a Fidesz

Szijjártó Péter Luxembourgban
Szijjártó Péter
Vágólapra másolva!
A Fidesz telefonos tájékoztató kampányt indít a nemzeti konzultációról - jelentette be a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Hidvéghi Balázs a kezdeményezést azzal indokolta, hogy a magyar emberek hangjára és kiállására minden eddiginél nagyobb szükség van, hiszen egymást érik a Magyarország elleni támadások, „ránk akarják kényszeríteni a Soros-tervet és a migránsok betelepítését”.

Szijjártó Péter Forrás: MTI/Kkm

Elmondta: az akciónak két célja van, egyrészt szeretnék tájékoztatni az embereket a legfrissebb fejleményekről a Soros-tervvel kapcsolatban, és elmondani mi történik ezekben a napokban, hetekben Brüsszelben. Másrészt szeretnének mindenkit arra buzdítani, hogy ha még nem tette meg, akkor vegyen részt a nemzeti konzultációban.

Közölte: a telefonos kampányban

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszél majd a nemzeti konzultációról,

a tétjéről és a részvétel fontosságáról.