Vágólapra másolva!
A brit pilóta úgy véli, lehetne már ötszörös világbajnok is, de nem cserélné el a tavalyi vereséggel megszerzett tapasztalatait egy újabb bajnokságért.

Az idei szezon végén Lewis Hamilton már pályafutása 4. világbajnoki címét ünnepelheti, hiszen 2008, 2014 és 2015 után ismét ő gyűjtötte a legtöbb pontot. Hamilton 2007-ben és 2016-ban, szoros csata végén szenvedett vereséget, legutóbb csapattársa, Nico Rosberg ellen, mielőtt a német versenyző azonnal visszavonult.

Hamilton sem volt jó hangulatban a tél során, de rendezte a konfliktusait a csapatot irányító Toto Wolff-fal, és a kezdeti nehézségek után a Kanadai Nagydíjtól formába lendült, a nyári szünet után kezdődő ázsiai és amerikai versenyeken pedig bedarálta legfőbb ellenfelét, Sebastian Vettelt. A Ferrari pilótája többször is hibázott, ez billentette Hamilton felé a mérleg nyelvét.

Volt mit megvitatni egymás között Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

Vettel a legnagyobb baklövést a bakui futamon követte el, amikor a Safety Car mögött haladva azt hitte, hogy Hamilton féktesztelte őt, mutogatni kezdett, majd a Mercedes mellé hajtott, és heves gesztikulálás közben nekiment a Mercedesnek. Sokan szándékosságot sejtettek a manővere mögött, ő nem ismerte el, hogy direkt ütközött az Ezüstnyílnak.

Hamilton és Vettel a futam után privátban tisztázták az ügyet, a brit pilóta most elmondta, miről volt szó kettejük között.

„Mondtam neki, hogy ez a tiszteletlenség jele, és meg ne próbálja még egyszer ezt tenni velem, különben gondjaink lesznek egymással – árulta el a Motorsport.tv-nek. – Én soha sem tettem ilyet mással. Még azt sem tudom, hogy ő mire gondolt ezzel. Soha sem kerültem ilyen helyzetbe. Gondolom, az emberek másként reagálnak a nyomásra.”

Hamiltonnak később műszaki gondja akadt, ezért Vettel egy győzelmet idegeskedett el Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Szerintem különbözőképpen lehet kezelni dolgokat. – folytatta. – Én tudtam, hogy mi volt ott a feladatom, és nem hagytam, hogy bármi is eltérítsen ettől. Nem hagyhattam, hogy mondjak valamit vagy úgy reagáljak, hogy az negatív örvényt kelt, és az letérít a végső célom felé vezető útról. Természetesen a tapasztalat révén az ember megtanul bizonyos dolgokat elraktározni.”

Hamilton egy másik interjúban, a CNN-nek is arról beszélt, hogy Vettel fejben vesztette el ellene a világbajnoki címet.

„A dolgok mentális oldala volt az idén a döntő – mondta a CNN-nek, utalva arra, hogy Vettel a bakui futamon és Szingapúrban is súlyos vezetői hibákat vétett, amikor eredménykényszer alatt volt. – Sok esetben ez a helyzet az egymással küzdő, élvonalbeli atléták között. A legkisebb apróságokról beszélünk, néhány százalékról, de szerintem köztünk ez volt a legnagyobb eltérés.”

Bár vereséget szenvedett, ezt mégis pozitívumként éli meg

Az immáron négyszeres világbajnok Hamilton tavalyi szezonja nem alakult ennyire jól, technikai hibákkal is küzdött, és Nico Rosberg is alaposan a fejére nőtt. E kettő végül ahhoz vezetett, hogy Hamilton tavaly lemaradt a világbajnoki címről, de kijelentette, ebből is tanult, és

nem változtatna a múltján egy újabb bajnoki címért.

„Szerintem energiával telve érkeztem a csapathoz, de a munkához való hozzáállásom ma már sokkal jobb. Ha ezt a kezdetektől bevetettem volna, talán már ötszörös világbajnok lennék, de a világért sem cserélném ezt el. A világbajnokság tavalyi elvesztése tett azzá a versenyzővé, és azzá a férfivé, aki ma vagyok” – jelentette ki.

Nem mindig voltak jóban Rosberggel Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A Mercedes versenyzője az előző három négy év során Rosberg csapattársa volt, és ketten már gyerekkoruk óta ismerték egymást. Rosberg gyakran hivatkozik arra, hogy a két pilóta magukból mindent kisajtolva egyre jobb teljesítményre sarkallta a másikat, Hamilton azonban a CNN riportere szerint rögtön rávágta, hogy „zéró”, amikor arról kérdezték, mennyit tanult Rosbergtől.

– felelte. – Utána képes voltam megtapasztalni a dolgokat, úgyhogy soha sem éreztem, hogy bármit is átvennék más versenyzőtől. Próbáltam fejlődni, és kiaknázni a saját képességeimet.” Hamilton később Heikki Kovalainen, Jenson Button, Rosberg és Valtteri Bottas csapattársa volt a McLaren és a Mercedes színeiben.

Kicsit ferdített

Noha a világbajnoki címe tudatában Hamilton magabiztossága érthető, megjegyzendő, hogy tavaly októberben, amikor Rosberg előnye már behozhatatlannak tűnt, Gerhard Berger azt mondta a Sport Bildnek, hogy „Nico annyira megingatta az idén Lewist, hogy (Hamilton) elkezdte Nico sikerreceptjét. Ez Nicót erősebbé, Lewist gyengébbé tette.”

A cikk kitért arra, hogy Hamilton átvette Rosberg beállításait Szuzukában és Malajziában, és varrás nélküli kesztyűt kezdett hordani, ahogy csapattársa is tette.

„Lewis elkezdett kételkedni az erősségeiben és ok nélkül is elkezdett megváltoztatni dolgokat” – tette hozzá Berger. Hamilton állítólag ekkor kezdte otthagyni a luxusszállodákat, és a csapathoz közelebb, motorhome-ban lakni (a magángép mellett ez is tárgya az offshore-ügyének). „Nico annyira precíz mindenben, hogy Lewisnak is ugyanígy kell tennie” – tette hozzá Toto Wolff.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!